Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Gyengült a vezető részvények többsége
No menu items!

BÉT – Gyengült a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 186,31 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 41 146 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Nagy András

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, a Richter árfolyamára nem volt érezhető hatással, hogy amerikai értékesítési partnere, az Allergan arról számolt be, hogy a magyar gyógyszercég készítménye 150 millió dolláros bevételt ért el a negyedik negyedévben. Ez éves szinten több mint 70 százalékos növekedést jelent, és 7-8 milliárd forint a Richternél jelentkezik majd eredményként. A magyar gyógyszerpapír fél százalékos esése nagyjából összhangban van a magyar tőzsde teljesítményével – mondta a részvényelemző.

Kitért arra is, hogy a forint árfolyama nem nagyon mozgott a keddi kamatdöntés után. Kis forinterősödés volt – 317,4-ről 317,2-re -, de hasonló mértékű elmozdulás volt a többi régiós devizánál is. A közlemény szövegezése sem változott, továbbra is azt sugallja, hogy a következő időszakban elkezdődik a monetáris politika normalizálása, a mostani ultra laza monetáris politikától elindulunk a laza monetáris politika irányába – mondta Nagy András.

A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,24 százalékkal 3290 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,85 százalékkal 11 650 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 5 forinttal, 1,07 százalékkal 470,50 forintra erősödött, forgalma 459,5 millió forint volt.

A Richter-papírok 30 forinttal, 0,51 százalékkal 5820 forintra gyengültek, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3923,45 ponton zárt kedden, ez 9,84 pontos, 0,25 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 11 ezer látogató a nyíregyházi erdei iskolában

2021 őszén indult az Erdőjáró Szakkör, melyet átlagosan 20 résztvevővel minden hétfőn megtartanak, s bár már jó néhányan ,,kinőtték” ezt, az utánpótlás biztosított.

Tavaly novemberben a vendégek száma (közel 1,4 millió) 7,9, a vendégéjszakáké (3,0 millió) 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Budapesten 5,4 százalékkal nagyobb, a Balatonnál 1,4százalékkal kisebb volt a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma.

Magyarországon a BYD 2412 darab új energiával hajtott személygépkocsit értékesített 2025-ben

A BYD országszerte 12 értékesítési helyszínen és 7 szervizközpontban áll az ügyfelek rendelkezésére, további két vidéki értékesítési pont indulása folyamatban van.

Új repülőgéppel 19-re bővül a Wizz Air budapesti flottája

Az új járatok mellett a 19. repülőgépnek köszönhetően további 6, már meglévő útvonalon is bővül a légitársaság kapacitása. Antaliába, Jerevánba, Malagára, Máltára, Marosvásárhelyre és Tallinnba még több járat közlekedik majd minden héten.
Hirdetés

Hírek

Több mint 11 ezer látogató a nyíregyházi erdei iskolában

2021 őszén indult az Erdőjáró Szakkör, melyet átlagosan 20 résztvevővel minden hétfőn megtartanak, s bár már jó néhányan ,,kinőtték” ezt, az utánpótlás biztosított.

Tavaly novemberben a vendégek száma (közel 1,4 millió) 7,9, a vendégéjszakáké (3,0 millió) 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Budapesten 5,4 százalékkal nagyobb, a Balatonnál 1,4százalékkal kisebb volt a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma.

Kiemelkedő kereslet és túljegyzés volt a 3 milliárd eurós devizakötvény-kibocsátáson

Az eurókötvényeket a kiemelkedő érdeklődésnek köszönhetően az eredeti árindikációnál 30, illetve 25 bázisponttal kedvezőbben sikerült árazni.

Négy rangos gasztronómiai verseny indul a „Magyarország étele” programsorozat égisze alatt

A négy verseny különböző területeket szólít meg, de közös bennük, hogy erősítik a hazai alapanyagok szerepét, támogatják az innovációt, és növelik Magyarország gasztronómiai presztízsét.

Ez az amerikai olajcég kaszálhatja a legnagyobbat Venezueláben

Fotó:freepik A Chevron, az Egyesült Államok második legnagyobb olajvállalata jelenleg...

EM: decemberben forgalomba állt a százezredik tisztán elektromos gépkocsi

Az elektromos hajtású gépkocsik terjedésével csökken a közúti közlekedés levegőszennyezése és zajterhelése.

EU Bizottság: Magyarország az áfabeszedésben TOP-on van

A jelentés szerint Magyarországon 2023-ban az áfarés ugyan növekedett az előző évhez képest, ugyanakkor továbbra is az Európai Unió átlaga alatt maradt.

A gazdálkodók szalmát ajánlanak fel az állatmenhelyeknek a hideg időben

Már egy nap alatt is számos felajánlás érkezett, a kamara pedig az igényeket is felmérő állatvédelemért felelős kormánybiztossággal és Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal közösen koordinálja azt, hogy miként jussanak el a lehető leghamarabb a felajánlások az érintett menhelyekhez.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás