Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre, illetve kisebb emelkedésre számítanak a nap elején az elemzők
No menu items!

BÉT – Iránykeresésre, illetve kisebb emelkedésre számítanak a nap elején az elemzők

Iránykeresésre, illetve kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők.

Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az ázsiai kereskedésben vegyes a kép, az európai piacokon pedig nem látszik egyértelmű irány, a határidős indexek iránykeresést jeleznek. A szakértő szerint a magyar tőzsdeindex mozgását a nap elején a nemzetközi hangulat határozza majd meg, délután a piac a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülésére figyel.

 

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek kifejtette: a hazai részvénypiac sem tudta kivonni magát a hétfői kereskedésben tapasztalható negatív befektetői hangulat alól, de kedden kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés.

A vezető részvények közül jelentősen visszaesett a Richter árfolyama, ami így ismét az 5200 forintos szint alá került, a következő fontos szint 5000 forintnál található. A Mol jegyzése fontos támasz közelébe ért, a 3270 forintos szintre érdemes figyelni a következő napokban, ennek “letörése” hosszú emelkedő trendet szakítana meg. Az OTP elmozdulás nélkül zárt, kedden ismét próbálkozhat a 13 000-13 100 forintos zóna áttörésével, ami azonban erős ellenállást képez. A Magyar Telekom jegyzésében a szakértő nem vár érdemi változást a következő napokban sem.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,50 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 41 605,17 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 30 forinttal, 0,90 százalékkal 3290 forintra csökkent, 1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára nem változott, 12 860 forintot ért, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42 százalékkal 469 forintra esett, forgalma 133 millió forint volt.

A Richter-papírok 105 forinttal, 1,98 százalékkal 5190 forintra gyengültek, forgalmuk 926,1 millió forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg