Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel indulhat a hét
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a hét

Iránykereséssel kezdheti a hetet a tőzsde, miután az új koronavírus által okozott tüdőgyulladás-járvány bizonytalanná tette a nemzetközi részvénypiaci hangulatot – közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán szerint a vezető részvények közül a Mol és az OTP folytathatja a múlt héten megkezdett csökkenést. A Richter ugyanakkor megcélozhatja a 6600 forintos szintet, míg a Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 450-465 forint körül maradhat – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 429,91 pontos, 0,99 százalékos csökkenéssel, 43 072,08 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 28 forinttal, 1,07 százalékkal 2580 forintra csökkent, 4,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 230 forinttal, 1,60 százalékkal 14 120 forintra esett, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,87 százalékkal 454 forintra gyengült, forgalma 377,7 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 10 forinttal, 0,15 százalékkal 6540 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Miért állnak le ünnepnapokon a csatornák? A zsírszörnyek új ellensége az okosszivattyú

Sokmillió forintos kiadást okoznak a vízműveknek a vécén lehúzott nedves törlőkendők – intelligens szivattyú lehet a megoldás a „zsírszörnyek” elleni harcban

Megjelent a rendelet az Otthontámogatás részleteiről

Megjelent a Magyar Közlönyben a közszolgálatban dolgozók Otthontámogatására vonatkozó rendelet.

A hungarikumok a magyar identitás sokszínűségét mutatják meg

Minden hungarikum mögött ott van a magyar észjárás, a magyar kéz munkája, a magyar szív hűsége, ezért ezek az értékek nem csupán büszkeségeink, hanem válaszaink arra, hogy kik vagyunk mi magyarok.

Új adótámogatás segíti a környezeti károkat mérséklő vállalkozásokat

Januártól új támogatás segíti a környezeti károk mérséklésében közreműködő vállalkozásokat, akár 30 millió eurót is leírhatnak a társasági adójukból - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Hirdetés

Hírek

Miért állnak le ünnepnapokon a csatornák? A zsírszörnyek új ellensége az okosszivattyú

Sokmillió forintos kiadást okoznak a vízműveknek a vécén lehúzott nedves törlőkendők – intelligens szivattyú lehet a megoldás a „zsírszörnyek” elleni harcban

A hungarikumok a magyar identitás sokszínűségét mutatják meg

Minden hungarikum mögött ott van a magyar észjárás, a magyar kéz munkája, a magyar szív hűsége, ezért ezek az értékek nem csupán büszkeségeink, hanem válaszaink arra, hogy kik vagyunk mi magyarok.

Miniszteri biztos: a Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.

Ingatlan.com: több tízezer ingatlannal bővülhet az Otthon Start programba bevonható lakások kínálata

A Lechner Tudásközpont friss adatai szerint Magyarországon több mint 150 ezer külterületi lakóingatlan található, amiből 29 ezer zártkerti besorolású.

Tévhitek tartják vissza a vállalkozásokat a rendszerszintű AI-alkalmazástól

A mai modern AI-rendszerek már képesek a felhasználói szándékot és érzelmeket is felismerni, így a használat teljesen átalakult: nem kódokat, hanem emberi kérdéseket kell megfogalmazni.

Óriási vízmennyiség tűnik el az elavult megoldások miatt

A magyarországi ivóvízhálózatok műszaki állapota tehát komoly kihívás elé állítja az ágazatot.

NKFH: több mint 15 millió forint kártalanítás járt a légiutasoknak

Az eljárások eredményeként 38 750 euró, azaz hozzávetőlegesen 15,5 millió forint kártalanítást ítéltek meg az utasoknak.

Nincs megállás: egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök

A folyamatos csökkenést viszont most már elsősorban az okozza, hogy az alacsonyabb hitelösszeg-sávoknál is egyre lejjebb nyomják a kamatokat a pénzintézetek.

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.