Kezdőlap Tőzsde BÉT - Jó hangulatban indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Jó hangulatban indulhat a kereskedés

Jó hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán kiemelte, hogy a  nemzetközi befektetői hangulat továbbra is pozitív, így emelkedés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén is.

A vezető részvények közül az OTP a 11 000 és a 11 500 forintos szintek között mozoghat, miután a kedvező negyedéves jelentés után kialakult némi profitrealizálás a bankpapír piacán. A Mol jegyzése ismét az 1650 forintos szint felett nyithat, meghatározó ellenállási szint 1700 forintnál húzódik, melyet pénteken sem sikerült szignifikánsan áttörni.

A Richter újabb fontos szintet lépett át, a következő ellenállások 7100, majd 7200 forintnál találhatóak. A Magyar Telekom a 355-365 forintos sávban mozoghat – fejtette ki.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,46 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 35 390,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 21,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 23 forinttal, 1,42 százalékkal 1646 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,71 százalékkal 11 110 forintra csökkent, forgalmuk 14,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 357 forintot ért, forgalma 79,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,37 százalékkal 7035 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óvatosan a légkondival mert megbetegíthet

A túlzott klímahasználat súlyosabb esetekben arcidegbénulást és tüdőgyulladást is...

Jöhet az Építésrendészet – megtisztulást hozhatna a szakma szerint

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) több alkalommal megfogalmazta...

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Hírek

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...