Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

A Mol, az OTP és a Richter is hajnalban tette közzé a harmadik negyedéves jelentését, és az eredmények mindhárom esetben meghaladták az előzetes várakozásokat, így kedvező hangulatban indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) – véli az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Varga Zoltán közölte, a pozitív képet némileg árnyalja, hogy kissé elromlott a nemzetközi befektetői hangulat, a fontosabb európai részvényindexek a negatív tartományban indulhatnak.

Hozzátette, az OTP árfolyama csütörtökön 11 100 forint felett tudott zárni, a következő meghatározó ellenállás 11 500 forintnál húzódik. A Mol grafikonján 1650, majd 1700 forintnál találhatóak a potenciális akadályok. A Richternél 7100 forintnál húzódik egy fontos szint. A Magyar Telekom emelkedése a 360 forintos szintnél megakadt, a támasz 355 forintnál található.

Kiemelte, hogy pozitív fordulat történt a Molnál: az első két veszteséges negyedév után a harmadikat a vártnál nagyobb profittal zárta a magyarországi olajcég. A tisztított EBITDA csupán 9 százalékkal maradt el a tavalyi mögött, és jelentősen meghaladta az elemzői várakozást.

Sikeres harmadik negyedévet zárt az OTP is, jelentős volt az éves növekedés, amely az elemzői várakozásokat is felülmúlta. A bank stabil pénzügyi hátérrel rendelkezik, így a vezetőség számára ismét nyitva az út újabb felvásárlási célpontok felé, valamint, hogy kifizessék az elmaradt osztalékot is 2021-ben – írta az elemző.

A Richter árbevétele a vártnál nagyobb ütemben nőtt a harmadik negyedévben, amit elsősorban az amerikai piacon elért sikerek, valamint a nőgyógyászati termékek értékesítésének növekedése okozott. Javult a cég profitabilitása is, így üzleti eredménye 69 százalékkal nőtt éves alapon. Az első kilenc hónap eredményeit figyelembe véve jó esély van rá, hogy a vezetőség megemeli az idei évre kitűzött céljait – közölte az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 490,26 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 35 264,98 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt.

A Mol 5 forinttal, 0,31 százalékkal 1623 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,36 százalékkal 11 190 forintra nőtt, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,42 százalékkal 357 forintra emelkedett, forgalma 120,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 215 forinttal, 3,20 százalékkal 6940 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hilaris Hotels: grandiózus fejlesztés a Großglockner lábánál

A Hilaris Hotels újabb nagyszabású fejlesztéssel pezsdíti fel az...

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

Közel 12 milliárd forintot költ digitális hálózati fejlesztésre az MVM Démász és az MVM Émász

A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Hírek

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...