Kezdőlap Tőzsde BÉT - Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten
No menu items!

BÉT – Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, a BUX 40 814,60 ponton zárt pénteken, 634,76 ponttal, 1,58 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 49,6 milliárd forint volt az előző heti 43,7 milliárd után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek, az OTP és a Richter erősödött, a Magyar Telekom és a Mol gyengült.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében felidézte, hogy a JP Morgan hétfőn 14 500 forintról 15 000 forintra emelte az OTP Bank részvényeire vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, a bankház ajánlása továbbra is felülsúlyozás.

A Magyar Telekom ebben az évben a bevételek kis csökkenésére számít, míg az összehasonlítható alapon számított EBITDA 1-2 százalékkal emelkedhet a közvetett költségek tervezett csökkentése miatt. A társaság vezetése 27 forint osztalék kifizetésével kalkulál a 2019. évi eredmények után. Az 5G frekvencia-aukciók költsége nagyságrendileg nullázhatja idén a szabad készpénz termelést, így a 27 forintos osztalék kifizetése után 33 százalék körülire emelkedhet a nettó adósságráta – jelezte elemzésében az Equilor.

A Mol pénteken tette közzé vállalati jelentését, a befektetők összességében pozitívan értékelhetik a beszámolót. Publikálták a 2019-es célkitűzéseket is, a társaság konzervatív módon 2,3 milliárd dollár EBITDA-t vár. Az osztalék továbbra is emelkedő pályán maradhat, de speciális osztalék kifizetésre nem számítanak az Equilor elemzői.

A héten az OTP árfolyama 3,33 százalékkal emelkedett, pénteken 11 780 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 22,8 milliárd forintot.

A Richter 2,47 százalékkal erősödött a héten, pénteki záróára 5590 forint, heti forgalma több mint 10,2 milliárd forint volt.

A Mol 0,18 százalékkal gyengült a héten, pénteken 3282 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 9,3 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom árfolyama 1,91 százalékkal esett, a hét utolsó kereskedési napján 463 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 2 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3826,77 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 18,07 ponttal, 0,47 százalékkal magasabban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.