Kezdőlap Tőzsde BÉT - Vegyesen teljesített a hazai piac
No menu items!

BÉT – Vegyesen teljesített a hazai piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 293,33 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 40 474,27 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdai kamatdöntését követően egy picit kiábrándultak a befektetők, mivel a várható lépések még bizonytalanok. Sokan azt árazták, hogy idén további kamatvágások lesznek, a jegybank azonban végül nem ezt kommunikálta, hanem azt, hogy a beérkező adatok függvényében fognak további lépéseket tenni – mondta.

Európában minimális mértékű emelkedés volt a BÉT zárása előtt. Az Egyesült Államok részvénypiacai is kiheverték a szerdai esést, és pluszban vannak – mondta a szenior elemző.

A hazai piaccal kapcsolatban kiemelte az OTP közel 2 százalékos esését, hozzátéve, hogy nem volt olyan cégspecifikus hír, ami ezt indokolhatta volna. Az elmúlt napokban elég nagy korrekció indult, a korábbi emelkedés után profitrealizálásba kezdtek a befektetők – mutatott rá. A Mol a péntek hajnalban megjelenő gyorsjelentés előtt emelkedni tudott, a következő napokban a jelentés tartalma határozza majd meg az árfolyam mozgását.

A forint a csütörtöki visszaerősödés után ismét gyengülésnek indult mind az euróval, mind a dollárral szemben. A forint a BÉT zárása előtt 327,15-ön állt az euróval szemben.

Hozzátette, az euró/forintnál 327,50-nél van egy nagyon fontos szint, ha azt áttöri az árfolyam, felmehet 330-ig, a dollárral szemben pedig megcélozhatja a 300-as szintet, ha folytatódik a forintgyengülés. Ez is annak következménye, hogy a Fed nem adott egyértelmű jelzéseket a további kamatpályát illetően. Ha azt kommunikálták volna, hogy további kamatvágások jönnek, az jót tett volna a forintnak – mondta Varga Zoltán.

A Mol 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3004 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,79 százalékkal 12 080 forintra csökkent, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,35 százalékkal 429 forintra nőtt, forgalma 75,2 millió forint volt. A Richter-papírok 25 forinttal, 0,48 százalékkal 5160 forintra gyengültek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el. A BUMIX 4333,85 ponton zárt csütörtökön, ez 14,88 pontos, 0,34 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.