Hirdetés
Kezdőlap Hírek Betegségeket terjesztő patkányok inváziója Berlinben és Hamburgban - riadóztat a Bild
No menu items!

Betegségeket terjesztő patkányok inváziója Berlinben és Hamburgban – riadóztat a Bild

Vészesen elszaporodtak a patkányok több német nagyvárosban, köztük Berlinben és Hamburgban – írta csütörtökön a Bild című német lap. 

A veszélyes rágcsálók Berlinben már napközben is gyakran feltűnnek, és nem félnek az emberektől. A patkányészlelések száma 4-5 éve folyamatosan emelkedik, és a patkányirtó akciók száma tavaly először meghaladta a tízezret – mondta a lapnak Sylvia Kostner, a városi egészségügyi és szociális hivatal munkatársa.

A mérgekkel és antibiotikumokkal szemben rendkívül ellenálló és 120 különböző betegség terjesztésére képes állatok azért szaporodtak el Berlinben, mert több a táplálék, ami főleg annak tulajdonítható, hogy a lakosság és a turisták számának növekedésével több a kidobott élelmiszer.

Ráadásul az idén a hónapok óta tartó rendkívül száraz és meleg időben többen vannak az utcákon, parkokban, így több a közterületi hulladék is.

A Bild összeállítása szerint számos városban, így Berlinben is “patkányriadó” van. Egy kártevő-mentesítéssel foglalkozó, név nélkül nyilatkozó szakember a lapnak elmondta, hogy a fővárosban minden eddiginél súlyosabb a helyzet, a területen dolgozó cégek túlterheltek, éjjel-nappal dolgoznak. Olyan eset is előfordult már, hogy a rendszerint föld alatti járatokban vagy a csatornarendszerben fészkelő állatok tetőtéri lakásokban jelentek meg.

A probléma nemcsak azért nehezen leküzdhető, mert a mindenevő, akár a papírhulladékot vagy a szappanmaradékot is elfogyasztó patkányoknak a leggyakoribb előfordulási helyükön, a csatornarendszerben nincsen a szaporodásukat gátló természetes ellenségük, hanem azért is, mert irtásukhoz egy sor intézménynek és gazdasági szereplőnek kellene együttműködnie, a csatornázási művektől kezdve a közterület-fenntartó vállalatokon át a házkezelőségekig.

A Németország számos térségét sújtó aszály tovább növeli a bajt. Ezt tapasztalják például Lipcsében.

“A kevesebb eső miatt szárazak maradnak a csatornarendszerben azok a zugok, amelyekbe a patkányok befészkelhetik magukat” – mondta Katja Glaess, a helyi csatornázási művek munkatársa, rámutatva: a csapadékosabb években ritkította az állományt, hogy az esővíz elárasztotta a csatornákat.

Hamburgban csak az év első hat hónapjában 634 esetben tettek bejelentést patkányok miatt.

Az egyik városi kártevő-mentesítő vállalkozás szakembere, Stefan Wulf becslése szerint egy hamburgira már öt patkány jut, ami azt jelenti, hogy nyolcmilliónál is több példányból áll a populáció.

A Kill-Team nevű cég munkatársa hozzátette, hogy a nagyvárosi életmód és a fogyasztói társadalom eleve ösztönzi a patkányok tömeges elszaporodását.

“Túl sokat szemetelünk, aminek a patkányok nagyon örülnek”, az önkormányzatok pedig túlterheltek, és a jogszabályok sem megfelelőek a hatékony rágcsálóirtáshoz – mondta Stefan Wulf.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.