Hirdetés
Kezdőlap Budapest Bíróság elé vitte a BKK az elektronikus jegyrendszer ügyét
No menu items!

Bíróság elé vitte a BKK az elektronikus jegyrendszer ügyét

Bírósági eljárást indított a meghiúsult elektronikus jegyrendszer egykori kivitelezője, a német Scheidt & Bachmann (S&B) ellen a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK közölte: a két cég között hosszabb ideje fennálló elszámolási vita választottbíróság általi lezárását a társaságok 2014-ben megkötött vállalkozási szerződése teszi lehetővé. A vállalat a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) Nemzetközi Választottbíróságára bízta a vita megoldását.

Kiemelték: a bírósági eljárás során érvényesíteni kívánják az S&B-vel szemben a felmerült veszteségét. A költségeket és károkat, amelyeket a német cég az elektronikus jegyrendszer projekt (AFC Projekt) megvalósítása kapcsán a BKK-nak okozott.

Felidézték: a fővárosi elektronikus jegyrendszer tervezése és lebonyolítása egy – még az előző városvezetés idején lefolytatott – vizsgálat szerint nem volt megfelelő.

A BKK a vállalkozási szerződést 2018 novemberében felmondta, mert a vállalkozó nem adott át egy szerződésben megkövetelt, a BKK érdekeit védő pénzügyi biztosítékot.

Mint kifejtették: az AFC Projektre eredetileg a BKK üzleti tervén kívül 54,5 millió euró Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hitelkeret, és 5,3 milliárd forint fővárosi forrás állt rendelkezésre.

Az elektronikus jegyrendszer egykori kivitelezőjével, az S&B-vel kötött eredeti szerződés értéke a kiépítésre 44,4 millió euró. Ez a későbbi szerződésmódosításokkal 46 millió euróra nőtt -, üzemeltetésre pedig további 14,7 milliárd forint volt.

A projekt meghiúsulása miatt a BKK 2018. és 2019. év után 9,238 millió forintot számolt el ráfordításként. A német cég a projekt hét fázisából csupán négyet teljesített, a rendszer soha nem működött – emelték ki.

A perindítással a BKK a 2010-es évekből örökölt problémát kezel. Közölte a BKK. Mint fogalmaztak – “mostantól a kényelmes és a modern kor elvárásainak megfelelő elektronikus jegyrendszer megtervezésére és bevezetésére tud koncentrálni”.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás