Kezdőlap Pénzvilág Bírság. Rendszerszintű problémák a MagNet Banknál
No menu items!

Bírság. Rendszerszintű problémák a MagNet Banknál

A Magyar Nemzeti Bank 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra, többek között a vállalatirányítással, az ügyfélcsoport képzéssel és az értékvesztés meghatározásával kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.

Az MNB kötelezte a bankot a pénzügyi rendszerre kockázatot nem jelentő hiányosságok megszüntetésére.

A jegybank a helyszíni ellenőrzést is magában foglaló célvizsgálatot a MagNet Bank Zrt.-nél és leányvállalatánál, a MagNet Faktor Zrt.-nél tartotta. Az ellenőrzés a 2017. december 31-től a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át.

Kép forrása: magnetbank.hu

Az MNB megállapította: a vállalatirányítás terén a MagNet Bank számos magas kockázati súlyú tevékenysége során és szakterületén nem végzett belső ellenőri vizsgálatot, illetve nem rendelkezik az összeférhetetlenségek és érdekkonfliktusok feltárására és nyilvántartására vonatkozó megfelelő belső szabályozással.

A hitelezési kockázatok terén – egy korábbi vizsgálat eredményéhez hasonlóan – a jegybank ismételten feltárta, hogy a vállalati hitelezés során a hitelintézet nem tett eleget a jogszabályi előírások szerinti (a gazdasági függőségek feltárása utáni) ügyfélcsoport-képzési kötelezettségének. Az értékvesztésképzésben a csoportos értékvesztés meghatározására felhasznált modelljével kapcsolatban is hiányosságok voltak megállapíthatók. Elmaradt az ezzel kapcsolatban elvárt intézkedések megfelelő implementációja, továbbá a hitelintézet számvitelileg alá nem támasztott módon mutatta be egy külső partnertől átvett portfóliója esetében az arra vonatkozó árfolyamkülönbözet elszámolását.

Mindezek és további hiányosságok miatt az MNB határozatában szeptember 30-i határidővel kötelezte a MagNet Bankot a feltárt problémák megszüntetésére.

A hitelintézetnek az előírt kötelezettségek teljeskörű végrehajtásának ellenőrzéséről készített – a hitelintézet vezető testületei által is megtárgyalt, jóváhagyott belső ellenőri jelentéssel – idén év végéig kell beszámolnia azok megtörténtéről.

A bírságösszeg meghatározásakor a jegybank figyelembe vette a feltárt jogsértések súlyosságát, kockázatosságát, azt, hogy több hiányosság huzamosabb ideje állt fenn, és rendszerszintű probléma volt, illetve azt is, hogy a hitelintézet az MNB korábbi határozatában foglalt kötelezést sem teljesítette. Enyhítő körülménynek számított a MagNet Bank mindvégig együttműködő magatartása – közölte az MNB.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.