Kezdőlap Világgazdaság Brexit - halászati vita. Szankciókkal fenyegeti egymást London és Párizs
No menu items!

Brexit – halászati vita. Szankciókkal fenyegeti egymást London és Párizs

A jersey-i kormány ellen tiltakozó francia halászok májusban. Fotó: Siegfried Modola/Getty

Újból fellángolt a hónapok óta parázsló halászati vita Nagy-Britannia és Franciaország között, miután mindkét kormány szankciókat és ellenszankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a vitás kérdésekben néhány napon belül nem születik egyezség.

A Downing Street “csalódást keltőnek és aránytalannak” nevezte a francia kormány által megfogalmazott fenyegetéseket. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Nagy-Britannia “nem ezt várná egy szoros szövetségestől és partnertől“.

A brit kormány kommünikéje szerint azok az intézkedések, amelyekkel Párizs fenyegetőzik, nem tűnnek összeegyeztethetőnek az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmi és együttműködési megállapodásában (TCA) foglaltakkal, és szélesebb értelmezésben a nemzetközi joggal sem.

A Downing Street szóvivője szerint ha a francia kormány beváltja ezeket a fenegetéseket, azt brit részről “megfelelő és kimért válaszlépések” követnék.

A londoni állásfoglalás előzményeként Párizs jelezte, hogy már a jövő héttől lezárhatja egyes kikötőit a brit hajók elől, szigoríthatja a két ország közötti áruforgalom ellenőrzését, sőt a Csatorna-szigetek energiaellátását is korlátozhatja, ha a francia halászhajóknak kiadott brit halászati engedélyek körüli vita addig nem rendeződik.

Franciaország azon háborodott fel, hogy a brit hatóságok a brit területi vizekre, illetve a Jersey környéki tengeri területekre halászati engedélyért folyamodó francia halászhajók közül 31-nek a kérvényét visszautasították.

Az elutasítás indoklása szerint a francia hajók nem tudták bizonyítani jogosultságukat.
Jersey önkormányzata a TCA-megállapodásra hivatkozva a még a tavasszal új halászati engedélyezési rendszert vezetett be. Ennek alapján a francia halászhajók akkor kaphatnak halászati engedélyt a térségben, ha igazolni tudják, hogy a múltban is tevékenykedtek a Jersey körüli vizeken.

A normandiai partoktól 22 kilométerre fekvő, széleskörű önigazgatási jogkörökkel bíró, 108 ezer lakosú Jersey nem része az Egyesült Királyságnak, de a brit korona függő területei közé tartozik.

Jersey három tengeralatti kábelen Franciaországtól kapja áramszükségletének 95 százalékát, így rendkívül érzékenyen érintené, ha Párizs a kilátásba helyezett szankciók részeként valóban korlátozná energiaellátását.

A mostanihoz hasonló okokból tavasszal is konfliktushelyzet alakult ki Nagy-Britannia és Franciaország között.

Május elején hatvan francia halászhajó vonult fel Jersey fővárosa és legnagyobb kikötője, Saint Helier tengeri bejáratához, de a kikötőt végül nem torlaszolták el.

A brit és a francia kormány egyaránt két haditengerészeti járőrhajót küldött a flottafelvonulás helyszínére a “helyzet megfigyelésére“, de a hadihajók nem léptek közbe, és a sziget kikötőjéhez felvonult francia halászhajók végül incidens nélkül távoztak.

A brit EU-tagság tavaly januári megszűnése (Brexit) óta ez volt az első olyan szabályértelmezési viszály Nagy-Britannia és valamely uniós tagállam között, amelyben az érintett országok fegyveres erői is szerepet kaptak, bár London és Párizs annak idején egyaránt nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a kivezényelt két-két hadihajó kizárólag járőrözési és megfigyelői feladattal érkezett a helyszínre.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás