Kezdőlap Hírek Brexit után Frankfurt lehet az új pénzügyi központ
No menu items!

Brexit után Frankfurt lehet az új pénzügyi központ

A Deutsche Bank vezetése Frankfurtot látja alkalmasnak arra, hogy London helyére lépjen, az európai nagybankok már meg is kezdték a felkészülést a váltásra.

A vele készített interjúban a Deutsche Bank AG vezérigazgatója Christian Sewing úgy nyilatkozik az újságíróknak, hogyha rajta múlik, akkor Frankfurt lesz az új London, az európai pénzvilág következő központja. Ezt egy mai konferencián is megerősítette a német pénzügyi szakember, igaz nem csinált titkot abból sem, hogy kemény versenyfutás zajlik ezért  kitüntető helyért több város között.

A vezérigazgató azt is elmondta a Bloombergnek, hogy több száz ügyfél átköltözésére, nemkülönben eurómilliárdnyi vagyon átszivattyúzására készíti már a terveit a c. A helyzet tarthatatlanságát erősítette meg közvetett módon a BNP Paribas konferencián szintén jelenlévő elnöke, Jean Lemierre, aki azt mondta a Bloomberg munkatársainak, hogy „nem hiszem, hogy bárki tudná mi következik,, ha maguk a britek sem tudják.”

Az Európai Központi Bank világgossá tette, hogy kész az Európai Unió határian belül teljeskörű pénzügyi szolgáltatást nyújtani az erre igényt tartó pénzintézeteknek és vállalatoknak.

Ez az ő olvasatukban azt jelenti, hogy az eddig Európa kapujaként Londonban működő cégek akár a dolgozóikkal és a back office szolgáltatásaikkal együtt a kontinensre költözhetnek át. A végleges helyszínt illetően a verseny elemzők szerint Frankfurt és Párizs között dőlhet el, erre erősített rá a Deutsche Bank vezetője is a konferencián.

Az ugyanis már nyílt titok, hogy a Brexit utáni forgatókönyvük szerint a Goldman Sachs group Inc. és a Morgan Stanley mindenestül Frankfurtba teszi át a székhelyét, míg a HSBC Holdings Plc a Bank of Americával együtt Párizst részesíti előnyben.

Christian Sewing meggyőződése, hogy Frankfurt azért lehet természetes választás, mert teljes mértékben beágyazódott az európai pénzkormányzásba és kész arra, hogy a pénzügyi szolgáltatások teljes palettáját nyújtsa az arra igényt tartóknak. Szerinte nemcsak új pénzügyi központra van szüksége Európának, hanem arra is, hogy ez az új pénzintézeti fellegvár alternatívát jelentsen az amerikai piaci szereplőkkel szemben, vagy adott esetben az ő számukra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás