Kezdőlap Ingatlan Budapesten emelkedtek a használt lakások árai
No menu items!

Budapesten emelkedtek a használt lakások árai

A fővárosban átlagosan 3,5 százalékkal emelkedett a használt társasházi lakások ára, míg a panelek értéke 7,5, a családi házaké pedig majdnem 11 százalékkal nőtt az év első kilenc hónapjában 2020 azonos időszakához képest – közölte az Otthon Centrum.

Az ingatlanközvetítő cég kifejtette a tavalyi, pandémiával összefüggő korlátozó intézkedésekkel és jelentős piaci visszaeséssel terhelt év után talpra állt az ingatlanpiac, amit a kereslet növekedésével párhuzamosan az árak emelkedése is mutat. Budapesten a társasházi lakások átlagos négyzetméterára 762 ezer forintra nőtt, ami 3,5 százalékkal magasabb, mint 2020-ban.

Soóki-Tóth Gábor: a drágább kerületekben csökkentek, az olcsóbbakban nőttek az árak

Soóki-Tóth Gábor az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, az öt százalék alatti átlagár-növekedés azt jelenti, hogy idén nem minden kerületben emelkedett a téglalakások négyzetméterára a tavalyi év azonos időszakához képest, jellemzően a drágább kerületekben csökkentek, míg az olcsóbbakban nőttek az árak.

Példaként említette, hogy a legnagyobb mértékű visszaesést az V. kerület mutatta átlag 9 százalékkal, amelyet a XIII. kerület követett 7 százalékos árcsökkenéssel. Ezzel szemben átlagosan 15 százalékkal Budán a XI. és XII. és Pesten a XVII., XVIII. kerületekben drágultak a lakások árai.

Ugyanakkor megjegyezték, az V. kerületben mért átlagosan 956 ezer forintos fajlagos ár a legmagasabb a kerületek között, bár előnye jelentősen csökkent az utóbbi években mérthez képest. Ezt az értéket most a XII. kerület közelítette meg 930 ezer forintos négyzetméterárával.

Közölték, a panellakások négyzetméterára átlagosan 562 ezer forintra nőtt az idén Budapesten, ami az utóbbi évekhez képest mérsékeltebb emelkedés, ám a téglalakásoknál nagyobb, 7,5 százalékos árnövekedést jelent. A legdrágább kerületnek a XI. kerület bizonyult átlag 700 ezer forintos négyzetméterárral, amelyet a XIII. kerület 650 ezer, valamint a III. és IX. kerület 620 ezer forintos fajlagos átlagára követett.

Arra is kitértek, hogy a használt családi házak átlagos négyzetméterára 529 ezer forint volt a fővárosban, ami 10,9 százalékkal magasabb 2020-hoz képest. A legdrágább Buda hegyvidéki családi házas övezete lett, kiváltképp a II. és XII. kerület, ahol a fajlagos ár 800 ezer forint felett alakult, míg a III. és XI. kerületben átlag 650-700 ezer forintot fizettek négyzetméterenként. A pesti oldalon Zugló 608 ezer forinttal a legdrágább, míg a többi külső pesti kerület átlagos négyzetméterára 500 ezer forint körül alakult.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás