Az idén 17 ezer milliárd forint beszedése a cél, tavaly 15 ezer 813 milliárd forint folyt be az adó- és vámhivatalhoz, mintegy 94 százaléka a kormány által a járványhelyzet előtt tervezett adóbeszedési kitűzött célnak - mondta Sors László, a Pénzügyminisztérium (PM) Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetéséért felelős államtitkára.
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) valós idejű számlaadat-szolgáltatás támogatására fejlesztett rendszere, a 2.0 verziószámú csomag jelentős változásokat hoz - hívja fel a figyelmet a Deloitte. Részletek.
Az Országgyűlés megszavazta a kormány jövő évi adóváltoztatásokról szóló törvényjavaslatát, amely a család- és a gazdaságvédelmi akcióterv több elemének megvalósítását is segíti.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek