Kezdőlap Címkék áfacsalás

áfacsalás

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek. Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben, 5,1 százalékos áfarés-értékkel az Európai Unió tagállamai közül a legjobb eredményt érte el az áfacsalás elleni küzdelemben - emelte ki az államtitkár.

A TEK kommandósai fogták el a milliárdos áfacsalókat – videó

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Milliárdos áfacsalás miatt emeltek vádat egy bűnbanda tagjai ellen

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt egy bűnszervezet hét tagjával szemben, aki több mint egymilliárd forinttal károsította meg a költségvetést.

A NAV kommandósai fogták el a milliárdos áfacsalókat – videó

A költségvetésnek több mint négymilliárd forint kárt okozó, közösségi áfacsalásra szakosodott, mobiltelefonokkal kereskedő bűnszervezetet számolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy többnapos nemzetközi akció keretében - közölte az adóhatóság dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

140 cég játszott össze – több mint kétmilliárdot csaltak el

Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 75 ember ellen. Az általuk működtetett, 140 cégből álló láncolat őrző-védő és takarítási szolgáltatások ürügyén játszotta ki az áfaszabályokat.

Áfacsalás. Három év börtönt kapott Nagyszokoly polgármestere

Költségvetési csalás miatt három év börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla a Tolna megyei Nagyszokoly független polgármesterét.

Százmilliós körhintacsalás. Fegyház várhat a kávés bűnbanda vezetőire

Egy teherautónyi kávét utaztatott Szlovákia és Magyarország között, majd a termék áfáját jogosulatlanul visszaigényelte egy bűnbanda. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat.

Másfél milliárdos adócsalás. Fegyházat kértek a számlagyár tagjaira

Bűnszervezetben elkövetett, milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat hét ember ellen az ügyészség a Fővárosi Törvényszéken.

A TEK kommandósai ébresztették a milliárdos adócsalókat – videó

Négymilliárd forint áfát tüntetett el fiktív számlákkal egy több mint harminc cégből álló számlagyár. A Győri Járásbíróság elrendelte a bűnszervezet három vezetőjének letartóztatását - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.

Milliárdos áfacsalás. Csőre töltött fegyverek fogadták a NAV kommandósait

Őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A banda a fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át.

650 milliós áfacsalás – őrizetben az ablakos bűnbanda

A költségvetésnek 650 millió forint kárt okozó, műanyag nyílászárók gyártásával és értékesítésével foglalkozó céghálózatot működtető bűnszervezetet számolt fel a NAV - közölte a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Tata – vádemelés. Százmilliós áfacsalás

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy férfival szemben. A cégvezető nem vallotta be a tatai társaságának értékesítésből eredő bevételét és csaknem százmillió forint áfát nem fizetett meg.

Szeged. Több év börtönt kaptak az édességmaffia tagjai

Külföldről behozott édesipari termékeket értékesítettek a forgalmi adó megfizetése nélkül egy bűnszervezet a tagjai, akiket három és tíz év közötti szabadságvesztéssel sújtott első fokon a Szegedi Törvényszék - közölte a bíróság szóvivője.

Luxusautókkal csaltak félmilliárdot – fegyvert is találtak a bűnbandánál

Lxusautókat a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő bűnszervezet tagjait vették őrizetbe a NAV nyomozói - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Hatmilliárdos adócsalás – száztízen a vádlottak padján

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és vesztegetés bűntette miatt emeltek vádat száztíz ember ellen, akik több mint hatmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Több tízmilliós adócsalás – vádemelés OLAF-ajánlásra

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség négy személy ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Strómanokkal dolgoztak – Másfél milliárd forintnyi áfát csaltak el

Osztrák és szlovák cégeket is használva, mintegy 1,6 milliárd forintnyi áfát csalt el egy bűnszervezet, amely strómanok felhasználásával műszaki, számítástechnikai eszközöket adott el általános forgalmi adó megfizetése nélkül  - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Lamborghini és fegyverek – bebukó cégekkel milliárdokat csaltak el

Több milliárd forint áfát csalt egy Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével. A gyanúsítottak közül a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott - közölte a NAV.

Áfacsalás. Milliárdokat utaltak egy szingapúri bűnbandának

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetést kapott az a magyar férfi, aki hét év börtönre ítélt bolgár társával egy Távol-Keletről számítástechnikai eszközöket importáló bűnszervezet tagjaként több mint 3 milliárd forintos adócsalásban vett részt.

Tízmillió eurós adócsalás – magyarországi őrizetbe vételek

Magyarországon állították elő annak a bűnözői csoportnak a két vezetőjét, amely cukor és étkezési olaj határokon átnyúló értékesítése során 9,7 millió eurós áfacsalást követett el. Az akcióban négy további ország hatóságai is részt vettek - közölte az Eurojust.

Friss

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

Hírek

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás