Kifejezetten mérsékelte a költségvetési kockázatokat a 2017-2020. közötti monetáris politika - szögezik le az Állami Számvevőszék szakértői a költségvetési kockázatokat értékelő elemzésükben.
A cseh jegybanki tanács szerdán 0,25 százalékról 0,5 százalékra emelte az alapkamatot - közölte Markéta Fiserová, a Cseh Nemzeti Bank szóvivője a testület ülése után Prágában.
Megfelelt a piaci várakozásoknak a jegybanki alapkamat keddi szinten tartása, az MTI-nek nyilatkozó elemzők azonban júniusban már elképzelhetőnek tartják a monetáris szigorítást.
A Századvég Gazdaságkutató 2019-re 3,9 százalékos, 2020-ra pedig 3,5 százalékos növekedést vár a tavalyi 4,9 százalékot követően, vagyis a tavaly év végi előrejelzését nem módosítja, a bérek várhatóan továbbra is dinamikusan emelkednek - közölte a kutató.
Londoni pénzügyi elemzők szerint ha a magyarországi maginflációs folyamatok a jelenlegi pályán maradnak, a Magyar Nemzeti Bank a márciusi kamatdöntő ülésen hozzákezdhet monetáris politikájának szigorításához, bár az első lépés várhatóan nem az alapkamat emelése lesz.
Az Equilor idén a bővülés lassulására számít Magyarországon, várakozásuk szerint a forint az év eleji erősödés után gyengülő pályára állhat, és elérheti az euróval szemben a 324-es szintet, az alapkamat pedig 20 bázisponttal, 1,1 százalékra emelkedik.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek