Kezdőlap Címkék áruház

áruház

Zárva maradtak a Decathlon hazai áruházai

Informatikai probléma miatt nem nyitottak ki a Decathlon Magyarország áruházai csütörtökön délelőtt. A cég arra számít, hogy legkésőbb kora délutánig elhárítják a hibát, és kinyitnak.

Női vezető – üvegplafon felett. Aki az egyensúlyt tartja üdvözítőnek

Egy tudatos cég attól sikeres, hogy a legnehezebb gazdasági környezetben sem kezd el kapkodni, és a fellendülés időszakában is megfontoltan fejleszt – vallja Viola Krisztina, a KIK Textil és Non-Food Kft. ügyvezető igazgatója, aki az úgynevezett üvegplafont áttörve, már hosszú ideje sikeres menedzser.

Nem zár be magyarországi boltokat a Tesco

A Tesco Magyarországon nem tervezi boltok bezárását, az áruházlánc a jövőben is folytatja az intenzív befektetést áruházaiba - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt.

Zöldre vált az IKEA – a tetőre is fát ültetnek

Teljesen autómentes, zöld áruházban gondolkodik az IKEA. A koncepció része, hogy az áruházban mindent ki szabad majd próbálni, hazavinni viszont csak azt lehet, ami egy szatyorba belefér.

Az OTP Ingatlané lett a MOM Park

A MOM Park bevásárlóközpont az OTP Ingatlanbefektetési Alap tulajdonába kerülhet, miután az átruházásáról szóló tranzakciót jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal, közölte az eladó Wingholding Zrt., a magyar ingatlanpiac vezető ingatlanfejlesztő és befektető cége, az egyik legnagyobb magántulajdonban lévő magyar ingatlanvállalkozás.

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.