A vártnál több cég jelezte beruházási szándékát, ezért 25 milliárd forintról 50 milliárd forintra emelik a Nagyvállalati beruházási támogatás idei keretösszegét - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Újabb 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatja a kormány a versenyképesség növeléséhez szükséges programot - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A kormány úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a beruházás-ösztönzési programok folytatására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.
Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek