Növekednek a pótdíjösszegek szeptember 1-től, ugyanakkor új kedvezményrendszert is bevezetnek a fővárosi közösségi közlekedésben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az előző év rekordbliccelőjének 1 879 391 forintot kellett fizetnie, a másodiknak kicsit több mint egymilliót, a harmadiknak pedig mintegy 900 ezer forintot. A tízes lista utolsó helyén pedig az a bliccelő áll, aki 661 ezer forintot fizetett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A személygépjárművekre márciusban nyolcvanezer, áprilisban csaknem ötvenezer esetben szabott ki pótdíjat díjfizetés nélküli úthasználat miatt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.
Felmentette a Budapest Környéki Törvényszék a csalás vádja alól azt a férfit, aki legalább 760-szor bliccelt a vonaton. A bírói gyakorlat szerint a bliccelés nem bűncselekmény.
Egyre több bliccelő rendezi a kiszabott bírságot, míg tavalyelőtt 63 millió forint folyt be a bírságokból, tavaly ez a szám már megközelítette a 100 millió forintot - közölte a MÁV Start Zrt., amely hatékonyabbá tette követelésbehajtási rendszerét.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek