Kezdőlap Címkék Búza

búza

Súlyos éhínség fenyegeti Észak-Koreát

Észak-Korea fejenként 300 grammra csökkentette az élelmiszerjegyekre vásárolható ételadagokat: eddig még nem volt ehhez foghatóan alacsony a fejadag az évnek ebben az időszakában - számolt be az ENSZ, amely szerint a helyzet tovább romolhat, miután az évtized legrosszabb termését takarították be az ázsiai országban 2018-2019-ben.

Aszály. Már vetnek a Dunántúlon, áztató esőre lenne szükség

Már lehet vetni a Dunántúlon a hétvégi esőzésnek köszönhetően, ugyanakkor a csapadékhiány az Alföldön hátráltatja a tavaszi szántóföldi munkákat.

Ukrajna. Rekordmennyiségű gabona termett

Ukrajnában rekordmennyiségű, 70,1 millió tonna gabona került a tárolókba tavaly az egy évvel korábbi 61,3 millió tonna után.

Gabonatermés. A búza és a repce is megsínylette az aszályt

Az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű, ez jóval elmarad az elmúlt öt év 50-55 százalékos átlagától.

KSH: 6%-kal drágább a búza, 11%-os árnövekedés a növényi termékeknél

2018 augusztusában a mezőgazdasági termelői árak 6,0%-kal nőttek 2017 azonos időszakához képest, amit a növényi termékek árának 11%-os emelkedése, valamint az élő állatok és állati termékek árának 2,1%-os csökkenése eredményezett.

Kevesebb kalászos gabona termett idén

2018-ban az előző évinél 1,3 százalékkal nagyobb területen 5,0 százalékkal kevesebb, 6,9 millió tonna kalászos gabona termett. A változékony időjárás kedvezőtlenül befolyásolta az idei termésátlagokat. A zabon kívül mindegyik kalászos gabona hozama elmaradt a tavalyitól.

Tüntetésre készülnek a magyar almatermelők

Nálunk tüntetni készülnek az almatermelők az alacsony átvételi ár miatt. Ukrajna almaexportja ugrásszerűen nő. A lengyel és több termény esetén hamarosan az ukrán mezőgazdaság konkurenciájával is számolnunk kell. (Összefoglaló)

Az aszály segítheti a gabonaexportot

Növelheti a magyar gabonaexportot, hogy megnőtt a lengyel és a német piaci szereplők érdeklődése a szabad gabonakészletek iránt a hőség és aszály okozta terméskiesés miatt.

Az átlagnál jobb a búzatermés Tolnában

Az országos átlagot meghaladó termést takarítottak be eddig Tolna megyében őszi árpából, őszi búzából és repcéből, a búza minősége azonban elmarad a várttól -...

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...