Kezdőlap Címkék Csuhaj V. Imre

Csuhaj V. Imre

Csuhaj V. Imre: Az EU források hiánya új KKV finanszírozási stratégiát igényel, felértékelődhet a kockázati tőke szerepe

Mivel a multik kedvezményes betelepítése a nemzetközi gazdasági konjunktúra előre nem látható, drasztikus visszaesése miatt nem hozta meg az eredményét, a gazdaságpolitika szükségszerűsége, hogy...

Ha kell, házhoz megy a CT berendezés

Miközben a kockázati tőke szerepe Magyarországon egyelőre marginálisnak mondható, az átadásakor Közép-Európa legmodernebb hazai, CT-vel ellátott, szűrőbuszának megszületése ilyen sikertörténet  - ami a koronavírus idején különösen aktuális. A magánbefektetői ötletet hét éve, az állam által létrehozott Széchenyi Tőkealap-kezelő karolta fel, akit már az indulás utáni évben, az előírásoknak megfelelően kivásárolt a tulajdonostárs.

MVA – Támogatás kezdőknek, lehetőség a második esélyre

A hazai mikro- és kivállalkozásoknak a rendszerváltozás után három évtizeddel is szükségük van azokra a kedvezményes forrásokra, amelyeket a Magyar Vállakozásfejlesztési Alapítvány (MVA) és az általa létrehozott szervezetek nyújtanak – fejtette ki AzÜzlet.hu-nak Csuhaj V. Imre, az MVA kuratórium elnöke.

Kockázati tőke-alap. Célterület lesz az oktatás, a sport és a védelmi ipar is

A Széchenyi Tőkealap-kezelő a tervek szerint 2019-2022 között 70 milliárd forint kockázati tőkekihelyezést hajt végre a kis- és középvállalkozásoknál az általa kezel öt alapon keresztül - mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A debreceni repülőteret fejleszti a Széchenyi Tőkealap-kezelő új alapjának első befektetése

A Debreceni Nemzetközi Repülőtér tűzoltóképző központjának kiépítéséhez járul hozzá a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) Irinyi I. Kockázati Tőkealapjának első befektetése.

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...