Gyengén indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon, majd az árfolyammutatók rövidesen emelkedésbe fordultak. A tavalyi rekordzárás korrekciójaként hétfőn másfél százalékos volt az indexveszteség.
Indexemelkedéssel nyugtázták a hétfői kereskedés kezdetén az amerikai értékpapírpiacok a vírusválság következményeinek az enyhítésére Washingtonban kialkudott gazdasági ösztönzőcsomag elnöki aláírását.
Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. A befektetők fenntartásokkal fogadták a koronavírus-válság enyhítésére elfogadott amerikai gazdaságélénkítő csomagot. Aggodalmat keltett köreikben emellett az új vírustörzs nagy-britanniai megjelenése is.
Csökkenéssel nyitottak hétfőn az irányadó New York-i tőzsdemutatók. A kockázatvállalási hajlandóságot szerte a világon visszafogja, hogy a koronavírus Angliában felbukkant új, az eddigieknél jóval fertőzőbb mutációja komoly gazdasági zavarokat okozhat.
Emelkedéssel nyitottak csütörtökön az irányadó New York-i tőzsdemutatók. A befektetők egyre jobban bíznak abban, hogy a kongresszus végre elfogadja a koronavírus-járvány hatását ellensúlyozni hivatott újabb, több mint 900 milliárd dollár értékű gazdaságösztönző csomagot.
Részben a gazdaságösztönző csomagról folyó washingtoni egyeztetéseken elért haladást nyugtázva, részben pedig az oltások megkezdésétől várt gazdasági fellendülés reményében indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
A világ kockázatvállalási hajlandósága javult, miután az Egyesült Államokban is engedélyezték a Pfizer és a BioNTech Covid-vakcinájának forgalmazását - a dollár harminckét havi mélypontra gyengült a főbb devizákkal szemben.
Az új gazdaságösztönző csomag washingtoni elfogadásával szemben felmerült kételyek miatt indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon. A főbb indexek pénteken nyerséggel zártak és a múlt hetet is pozitív eredménnyel fejezték be.
Csökkenéssel nyitottak szerdán az irányadó New York-i tőzsdemutatók. A befektetőket elkedvetlenítették a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatok.
A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek