Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szakértői szerint az ukrajnai háború miatt tovább emelkedhetnek az élelmiszerárak a helyi konfliktusok, gazdasági válság és éhínség sújtotta közel-keleti, illetve észak-afrikai térségekben, így gyerekek millióit is fenyegeti az éhezés.
A világon minden percben tizenegy ember hal éhen - közölte az Oxfam nemzetközi segélyszervezet amerikai irodájának vezetője, amikor bemutatta "Az éhség vírusa szaporodik" című jelentést.
A jövő év humanitárius katasztrófába torkollhat - figyelmeztettek az ENSZ szervezeteinek vezetői a világszervezet koronavírus-járványról tartott rendkívüli ülésszakán.
Egyre inkább sújtja Afrikát az éghajlatváltozás, amely egyebek közt szélsőségesebb időjárást, hevesebb esőzést, ugyanakkor súlyos aszályt, forróbb hőmérsékletet és sáskajárást okoz - figyelmeztetett a Meteorológiai Világszervezet.
Magyarországon az emberek évente több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el. A veszteség pénzben kifejezett értéke meghaladja a 170 milliárd forintot, ami egy-egy emberre vetítve 18 ezer forint - közölte a Nébih.
Világszerte mintegy 690 millió embert érint krónikus éhezés, és további 135 millió embert sújt akut éhínség. A koronavírus-járvány tovább ronthat a helyzeten - derül ki a friss világéhezési indexből.
A koronavírus-járvány miatt gyerekek milliói esnek el az iskoláztatás lehetőségétől, ami miatt kényszerházasságokba vagy dolgozni kényszerülhetnek már gyerekként - figyelmeztetnek a világ egykori vezetői, akik azonnali lépéseket sürgetnek.
A koronavírus-járvány, a kedvezőtlen időjárás és a helyi konfliktusok miatt emberek tízmillióit fenyegeti éhínség. Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) ötmilliárd dollár támogatásra van szüksége ahhoz, hogy folytathassa programjait - közölte a szervezet.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek