Kezdőlap Címkék Elektromos áram

elektromos áram

Szlovákiában befagyasztották az áram lakossági árát

Szlovákiában jövőre a gáz és a távfűtés lakossági ára 15 százalékkal emelkedik, az áram ára pedig nem változik - jelentette Eduard Heger szlovák miniszterelnök.

Hatszorosára drágult a gáz, ötszörösére az áram Európában

Az áram ára bő egy év alatt 515 százalékkal, míg a gáz ára ugyanebben az idősávban 650 százalékkal emelkedett július elejére Európában.

Londoni elemzők: korlátozhatják az áramfogyasztást az európai kormányok

Az európai földgázárak rendkívüli emelkedése felveti annak lehetőségét, hogy a kormányok végső eszközként az áramellátás adagolására kényszerülhetnek, márpedig ez érzékelhető gazdasági veszteséget okozna - vélik londoni piaci elemzők.

Németországban a legdrágább az áram

Miközben Európában csökkent, Németországban tavaly is emelkedett, így a kontinensen a legmagasabb volt az áramdíj - derül ki a Funke médiacsoport lapjaiban megjelent beszámolókból.

Az áram ára: a németek fizetik a legtöbbet

A német fogyasztók fizetik a legmagasabb áramdíjat a világon, több mint a dupláját a globális átlagnak - derül ki a Verivox összehasonlító portál és a Global Petrol Prices energiaipari adatszolgáltató felméréséből.

Hiába olcsó, nem fogy a gáz – híznak a tárolók

A túlkínálat miatt Európa-szerte estek a földgázárak áprilisban, a többlet a tárolókban gyűlik - derült ki a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) elemzéséből.

Feleannyit fizetünk az áramért, mint az átlag európai

Tavaly az Európai Unióban csak Bulgáriában volt alacsonyabb az elektromos áram ára a magyarországinál, a földgáz ára pedig Magyarországon és Romániában volt a legalacsonyabb - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentéséből.

Németország – 35 százalékkal drágult az áram tíz év alatt

Tíz év alatt több mint egyharmadával nőtt és rekordmagasságba emelkedett az elektromos áram fogyasztói ára Németországban.

Ukrán oligarcha feláron adja az áramot Magyarországnak

Rinat Ahmetov ukrán oligarcha DTEK nevű vállalatának Ukrajna csaknem 50 százalékkal többet fizetett februárban az elektromos energiáért, mint amennyiért a cégtől európai országok, köztük elsősorban Magyarország vásárol áramot.

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.