Erste Befektetési Zrt.
Összevonja két üzletágát az Erste Bank
Az Erste Bank február elsejétől összevonja a vállalati üzletág, valamint a pénz-, tőkepiacok és vagyonkezelési terület működését. Az új, összevont üzletágat Cselovszki Róbert irányítja, aki amellett, hogy továbbra is az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója marad, a magyarországi Erste Bank igazgatóságának is tagja lesz.
Lezuhant az olajár – némi korrekcióra azonban számítanunk kell!
Tavaly az utolsó negyedévben 40 százalékkal csökkent a kőolaj világpiaci ára. Január elején egyaránt 10 forinttal olcsóbb a dízelolaj és a benzin a hazai kutaknál. Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője szerint a hazai fogyasztók az év első részében a mostani, alacsonyabb árakra számíthatnak, de enyhébb emelkedés azért várható.
A konténerhajók drágítják a gázolajat? Két év múlva a szegények autója lesz a dízelkocsi?
A dízelautók tekintélyét aláásta, hogy a környezetszennyezési botrány miatt több városban az öreg dízelek kitiltásáról döntöttek, másutt is gondolkodnak hasonlón. A végső csapás készülődik: 2020-tól drasztikus áremelkedést hozhat, hogy a személy-, és áruszállító óceánjárók a gépkocsiknál használt dízelmeghajtásra állhatnak át.
Drágul a benzin, de nem kell félni az 500 forintos ártól
A piacok november hatodikát figyelik: az amerikai időközi kongresszusi választások után derül ki, Trump elnök mennyire elkötelezett az Irán elleni szankciókban, ez ugyanis jelentősen megdrágíthatja az olaj világpiaci árát – fejtette ki Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj és gázipari elemzője
Friss
34 járás a gazdasági ereje szempontjából az országos átlag fölött áll
A vármegyeszékhelyeket magában foglaló járások közül négy - a győri, a székesfehérvári, a tatabányai és a veszprémi - teljesít az országos átlag fölött, a salgótarjáni mutató pedig nem éri el az átlag felét sem.
Tulajdonos- és vezetőváltás is lesz az Európai Utazási Biztosítónál
Az EUB a klasszikus betegség-, baleset- és poggyászbiztosításon kívül kifejezetten tengerparti nyaralásra, síelésre, repülős útra, külföldi munkavégzésre érvényes utasbiztosítással is rendelkezik.
100 palackot váltanak vissza másodpercenként
Az adatok alapján egy fogyasztó átlagosan egy tranzakcióban 18 darab palackot vagy dobozt váltott vissza az automatákkal ebben az időszakban.
Áder János: a Tokaji borvidék felkészült a változásra
sokat fejlődött a borászat technológiája, és ennek köszönhetően könnyebb kiküszöbölni az évjáratok különbségeit, ami csökkenti a bortermelés kockázatát, ugyanakkor hátránya, hogy a bor elveszti termőhelyi jellegzetességeit.
Hírek
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Erősödött a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel
Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.
Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Gazdaság
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet
Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata
Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.
Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?
Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...