Befejeződött a vitatott 737 MAX típusú repülőgépek szoftverjének frissítése, hamarosan nemzetközi szakértők tekintik át - jelentette be a Boeing repülőgépgyár.
Az Ethiopian Airlines 302-es járatát teljesítő pilóták mindenben követték a Boeing és az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) szabályos eljárásrendjét, a repülőgép mégis lezuhant, orral csapódott a földbe.
Etiópia csütörtökön nyilvánosságra hozza a hetekkel ezelőtti repülőgép-katasztrófája első vizsgálati eredményeit, de meg nem nevezett tisztségviselők, akikkel már ismertették ezeket, beszámoltak egyes részletekről a The Wall Street Journal című amerikai lapnak.
A Garuda indonéz állami légitársaság lemondta negyvenkilenc Boeing 737 Max 8 típusú repülőgépre szóló rendelését az Ethiopian Airlines márciusi és az indonéz Lion Air tavaly októberi balesete miatti bizalomvesztésre hivatkozva.
A hatóságok megtalálták a lezuhant utasszállító repülőgép mindkét feketedobozát, a repülési adatokat és a pilótafülkében elhangzottakat rögzítő készüléket is - közölte a Fana etióp állami televízió.
Az etióp légitársaság repülőgépének katasztrófája miatt a cég, a kínai polgári légiforgalmi hatóság és a Cayman Airways karibi légitársaság bejelentette, hogy a szerencsétlenül járt típusból, a Boeing-737-8 MAX-ból egyelőre egyetlen egy sem repülhet.
Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.
A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek