Lendületes erősödésnek indult a forint, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke hétfőn kijelentette, hogy az alapkamat emelésének lehetőségét már júniusban érdemes lesz mérlegelni. A magyar fizetőeszköz idei legerősebb árfolyamát érte el a főbb devizákkal szemben.
Enyhe csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn annak jeleként, hogy a befektetők továbbra is tartanak egy monetáris politikai szigorítástól az inflációs nyomások látványos erősödése miatt.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon a technológiai részvényeket érintő előző napi nagy profitkivétel miatt bekövetkezett veszteséges zárás után.
Történelmi csúcson nyitott a Dow Jones ipari átlag hétfőn. A piacok továbbra is bíznak abban, hogy a kamatlábak hosszabb ideig alacsonyak maradnak, a nyersanyagok drágulása pedig felfelé húzza a bánya-, az energetikai és az acélipari vállalatok árfolyamát.
Kis elmozdulásokkal, vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön.
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe és az S&P 500-as mutató egyaránt 0,04 százalékkal emelkedett, a...
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás és a technológiai részvényeket érintő nyereséglefölözés után.
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. Az S&P 500 és a Nasdaq Composite index egyaránt történelmi csúcson indította kereskedést, miután az Apple és a Facebook kiemelkedő eredményeket tartalmazó gyorsjelentése felfelé húzta a technológiai részvényeket.
Kis elmozdulásokkal, de vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. A befektetők a vállalati gyorsjelentésekre és a heti munkanélküliségi jelentésre figyeltek.
Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden. A befektetők kivárásra rendezkedtek be a nagy technológiai vállalatok gyorsjelentésének közzététele előtt.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon a héten kezdődött negyedéves eredménybeszámoló szezon első jelentéseiben szereplő várakozáson felüli adatokat nyugtázva.
Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.
a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek