Január 1-jével megváltozott a kedvezményes lakásáfával együtt bevezetett áfa-visszaigénylés: e lehetőség már csak a falusi csokkal is érintett kistelepüléseken vehető igénybe.
Bővül a Magyar falu program, amelynek keretösszege idén is 150 milliárd forint. Újdonság, hogy a falusi civil szervezeteket is támogatják, számukra ötmilliárd forintot különítettek el.
A külföldről hazatelepülők, az ápolási és gyermekek otthongondozási díjában részesülők, valamint a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) szereplők is igényelhetik a falusi csokot - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A Takarék Csoport elemzői szerint három év alatt 30 ezer család mintegy 150 milliárd forint értékben részesülhet a falusi családi otthonteremtési kedvezményben.
Megjelent a közel két és félezer településen igényelhető falusi csok részleteit és feltételeit tartalmazó, július elsejétől hatályos kormányrendelet a Magyar Közlönyben - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Július 1-jétől indul a falusi csok, a kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az ingatlan.com vezető elemzője szerint az ingatlanárak robbanását fogja vissza az a feltétel, hogy a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) tízmillió forintos összegének felét lehet csak ingatlanvásárlásra fordítani.
A családvédelmi akcióterv hamarosan hatályba lépő pontjairól és a kormány falusi csokkal kapcsolatos döntéseiről beszélt sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A vidék jövője a fiatal gazdák kezében van, a megújuló agrárium egyik zálogát adják - mondta Nagy István agrárminiszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) konferenciáján, Budapesten.
A Magyar falu program keretében bejelentett falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) a hazai ingatlanpiaci tranzakciók 15-18 százalékát érintheti, és elsősorban a nagyvárosoktól távolabb eső településeken jelenthet segítséget az otthont keresőknek, a főváros környéki ingatlanpiacon nem fog jelentős változást okozni a Duna House elemzése szerint.
A kormány a Magyar falu program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok) bevezetéséről. A leszakadó települések további támogatását is tervezi a kabinet - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten, sajtótájékoztatóján.
A béremeléseknek folytatódniuk kell, a magyar GDP növekedése többszöröse az EU átlagának a legújabb adatok szerint, amelyben szerepe volt a hatéves bérmegállapodásnak, több családtámogatási elképzelés is a Pénzügyminisztérium napirendjén van - nyilatkozta Gion Gábor államtitkár megemlítve a "falusi csok" bevezetését és a kétgyermekesekre kiterjesztett támogatást.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek