Kezdőlap Címkék Fekete lyuk

fekete lyuk

Felfedezték az eddig ismert legősibb fekete lyukat

Az első csillagok és galaxisok előtti időből származó fekete lyukra bukkantak ausztrál tudósok - számolt be a Nature Astronomy című tudományos lap.

Csillagot nyelt el egy fekete lyuk, megörökítették – videó

Egy csillag "spagettifikációját", vagyis egy fekete lyuk által felfalt csillag utolsó pillanatait sikerült rögzítenie egy nemzetközi kutatócsoportnak. A világ több pontján lévő teleszkópok segítségével észlelték a ritka fényrobbanást, amelyet a szupernagy tömegű fekete lyuk által elnyelt csillag bocsátott ki.

Megmérték egy fekete lyuk pulzusát

Ismét észlelték egy nagytömegű fekete lyuk "szívverését", miután a gigantikus méretű objektum éveken át a Nap takarásában volt. Az egyes "dobbanások" között eltelő idő jelezheti, mennyi és milyen szerkezetű anyag található a közelében.

Láthatatlan óriás a szomszédban – a Nap is eltörpül mellette

Az eddigi ismeretek szerint a Földhöz legközelebbi fekete lyukat fedezték fel a déli égbolton az Európai Déli Obszervatórium (ESO) kutatói. A láthatatlan objektum legalább négyszer akkora tömegű, mint a Nap.

Megdöbbentő méretű fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben

A kutatókat is megdöbbentő méretű fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben: a szakértők szerint olyan hatalmas, hogy "nem is létezhetne" a galaxisban.

Ősi fekete lyuk rejtőzhet a Naprendszerben

Egy új kutatás szerint a Naprendszer titokzatos és máig felfedezetlen objektuma lehetséges, hogy nem is bolygó, hanem egy ősi (primordiális) fekete lyuk.

Hárommillió dollárt ért az év csillagászati fotója

A fekete lyukról alkotott első képek készítőit, az Event Horizon Teleszkóp kutatócsapatának munkáját ismerték el a Breakthrough Prize-zal, amit a Szilícium-völgy Oscarjának is neveznek.

Először készült felvétel egy fekete lyukról – fotó

Az Event Horizon teleszkóphálózat által készített képet, amelyen egy fényes gyűrűalakzat előtt sötét folt látható, a világ hat különböző pontján egyidejűleg tartott sajtótájékoztatón mutatták be.

Pénzérmére kerül Stephen Hawking

A tavaly elhunyt Stephen Hawking elméleti fizikus fekete lyukakkal kapcsolatos úttörő felfedezésének állít emléket egy új brit pénzérme.

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...