A januári inflációról szóló első gyorsjelentés azt mutatja, hogy az euró bevezetésének nem volt jelentős hatása a teljes inflációra Horvátországban - közölte a Horvát Nemzeti Bank (HNB).
Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Decemberben a várt mértékben gyorsult az infláció Kínában, összességében azonban az egész évben a fogyasztói árak emelkedésének a mértéke elmaradt a kormány inflációs céljától.
Decemberben 15,8 százalékra mérséklődött éves összehasonlításban az infláció Csehországban a novemberi 16,2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal. Havi összehasonlításban decemberben stagnált az infláció.
Németországban decemberben lassult és az elemzői várakozások alatt alakult az infláció éves szinten a német szövetségi statisztikai hivatal előzetes adatai szerint.
Novemberben csökkent az uniós és euróövezeti infláció is az előző havihoz képest. Az EU-ban Magyarországon mérték a legmagasabb éves inflációt - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Számos vállalat egyértelműen kihasználja az inflációs hullámot, és a költségnövekedést ürügyként használva növeli a nyereségét - derül ki a német Ifo Intézet kutatásából.
Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az eurózónában rekordszintre, 10,6 százalékra gyorsult az éves infláció októberben a szeptemberi 9,9 százalékról, az EU egészében pedig 10,9 százalékról 11,5 százalékra nőtt a fogyasztói áremelkedés - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Októberben elsősorban az elszabadult energiaárak miatt a német újraegyesítés óta a legmagasabb szintre emelkedett az infláció - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Októberben az éves infláció az előző hónaphoz képest 1,0 százalékponttal 21,1 százalékra emelkedett, amit döntő mértékben az élelmiszer infláció gyorsulása okozott. Az élelmiszerek 1,2 százalékponttal járultak hozzá az éves infláció emelkedéséhez, míg az üzemanyagok hozzájárulása bázishatás következtében negatív, -0,5 százalékpont volt - állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött kommentárjában a Magyar Nemzeti bank.
Októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2,0 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Augusztusban 497 200 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 507 000 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset...
Szeptemberben a várnál kisebb lett az euróövezeti infláció, de így is a nyilvántartások vezetésének 1991-es kezdete óta a legmagasabb volt. Az egész EU-ban a magyar inflációs adat a negyedik legmagasabb - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adataiból.
Ismét tíz százalék fölé, a nyáron egyszer már elért 40 évi rekordra gyorsult szeptemberben az éves brit infláció, amelynek fő hajtóereje az élelmiszerárak emelkedése volt.
A várt 8,1 százaléknál ugyan magasabb, 8,2 százalék volt a szeptemberi infláció az Egyesült Államokban, de ezzel együtt is ez volt hét hónapja a legalacsonyabb drágulási ütem - derül ki a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics jelentéséből.
A Nemzetközi Valutaalap szerint a kormányoknak folytatniuk kell a költségvetési hiány csökkentését, annak ellenére, hogy támogatni kívánják a háztartásokat az energia- és élelmiszerárak emelkedése közepette.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek