Kezdőlap Címkék Gazdaságfejlesztési Minisztérium

Gazdaságfejlesztési Minisztérium

Hitelföldrengés 2024-től, olcsóbb lakáshitelek, kisebb önrész, nagyobb babaváró

A piaci kamatozású lakáshitelek olcsóbbak lesznek az új kamatplafon alapján, a fiatalok kisebb önrésszel is felvehetnek jelzálogkölcsönt.

Közel a Budapest Airport visszavásárlása

A visszavásárlással kapcsolatos tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között,

Rusz Harry Alexet választották meg az Európa Tanács Fejlesztési Bank elnökének

A párizsi székhelyű CEB Európa legrégebben alapított fejlesztési bankja, jelenleg 43 tagállammal rendelkezik.

Megszűnik az önkéntes kamatplafon

Az új kamatplafonnal akár havi 9-10 ezer forintot is spórolhatunk,.

Egyszámjegyűvé válnak a piaci vállalati hitelkamatok, a lakosságiak csökkennek

A hatékony intézkedéseknek és a hazai vállalkozások erőfeszítéseinek köszönhetően pedig már pozitív fordulat zajlik a gazdaságban,

Sikeres évet zár a Start Garancia Zrt.

A társaság kezességvállalási állománya december elejére elérte a 300 milliárd forintot.

A munkásszállások legalább fele a magyaroké lesz

A munkásszállások építését támogató új program húszmilliárd forinttal indul , ez 3500 ember számára biztosít majd lakhatást.

Befagytak a hitelkamatok, hiába csökkent a jegybank

A kamatain ugyan nem változtatott egyebekben azonban alapos rendet vágott a lakáshiteleiben decembertől a Raiffeisen Bank.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Élénkítené a biztosítási piac működését

Élénkítené a biztosítási piac működését a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), a legfontosabb cél, hogy az ügyfelek biztonságban érezhessék magukat, a szektor ügyfélbarát és versenyképes legyen.

Hamis állítások a Budapest Airport visszavásárlása ügyében

A hamis felvetések komolyan ártanak a magyar érdekek sikeres képviseletében.

A kormány 2024. június végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást

Az infláció további visszaszorítása érdekében a kormány 2024. június végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást.

A gazdasági növekedés helyreállítása a következő nagy feladat

A cél, hogy Magyarországon 2030-ra a feldolgozóipar elérje a GDP 30 százalékát,

Az MFB felkészült az uniós források közvetítésére

Az MFB felkészült a 2027-ig tartó uniós finanszírozási ciklus hitelprogramjainak közvetítésére - közölte a társaság.

Szárnyal a járműgyártás és a villamos berendezések gyártása

A korábbi hónapokhoz hasonlóan továbbra is szárnyal a legnagyobb súllyal rendelkező járműgyártás és a villamos berendezések gyártása.

Árfigyelő indulása óta csökkentek az élelmiszerek átlagára

Az online árfigyelő indulása óta 52 termékkategóriában csökkent a megfigyelt élelmiszerek átlagára.

December első péntekjén lesz a Magyar Vállalkozók Napja?

A kezdeményezést Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Márton miniszter is támogatja

Megjöttek az új lakáshitelek: kamatplafon alá mentek a bankok

Hétfőtől alkalmazzák az önkéntes kamatplafont a bankok, ami a lakáshitelek esetében azt jelenti, hogy legfeljebb 8,50 százalékos teljes hiteldíjmutatóval kínálhatják a kölcsönöket.

Akkumulátorgyártás és a járműipar húzza előre az ipari teljesítményt

A legnagyobb súlyú alágazatok közül a villamos berendezés gyártása bővült a leginkább, valamint a járműgyártás teljesítménye is emelkedett.

Az Európai Unió jóváhagyta a Dunaferr tulajdonosváltását

Az Európai Unió egyszerűsített fúziókontroll eljárásban vizsgálta a Dunaferr megvásárlását, amelyet hétfői döntése szerint jóváhagyott.

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Hírek

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás