A kedvezőtlen külső gazdasági hatások miatt a kormány 4,5 százalékra módosítja az idei hiánycélt, amelyet a következő években fokozatosan 3 százalék alá csökkent.
A január közepén megnyíló Napenergia Plusz Program a családok számára kínál vissza nem térítendő forrást a zöldenergia saját célú termeléséhez és későbbi fogyasztásra eltárolásához.
A KSH adatai szerint 2023 júniusában 566 800 forintra emelkedett a bruttó átlagkereset, így egy év alatt 78 ezer forinttal, azaz 16,0 százalékkal nőtt az átlagbér. Ezzel a dollárbaloldal kormányzásához képest gyakorlatilag már a minimálbér, a garantált bérminimum és az átlagbér is megháromszorozódott - kommentálta a legfrissebb adatokat csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
A magyar gazdaság kilátásai jók, két válságot leküzdve erőteljes növekedést fogunk felmutatni a jövő évben - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a felvidéki Gombaszögön, ahol részt vett a Gombaszögi Nyári Tábor egyik panelbeszélgetésén.
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. az idén a belső kereslet csökkenése miatt szerény, 1,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon, jövőre azonban már 4,3 százalékkal, 2025-ben 3,8 százalékkal, 2026-ban pedig 3,6 százalékkal nőhet a GDP a várakozásaik szerint.
A világgazdaság aktivitása a vártnál élénkebb, különösen a feltörekvő térségben, így a globális növekedés is valószínűleg gyorsabb lesz a korábbi előrejelzéseknél - áll a Fitch Ratings friss negyedéves előrejelzésében, amely 2,4 százalékosra becsüli a globális GDP idei egész éves bővülését.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minimálisan felfelé módosította a 2023-as világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését. A magyar GDP viszont a szervezet szerint az idén stagnál majd, és csak jövőre bővül ismét.
A szigorodó finanszírozási kondíciók, köztük az emelkedő hitelköltségek miatt az idén várhatóan jelentősen lassul a világgazdaság növekedési üteme, és ennek elsődleges oka a fejlett ipari gazdaságok növekedési lendületének megtorpanása - áll a Moody's Investors Service friss globális előrejelzésében.
Javította a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedési teljesítményére szóló előrejelzését friss átfogó térségi előrejelzésében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
A közép-...
Nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben a tavalyi negyedik negyedévben regisztrált stagnálást követően negyedéves összehasonlításban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat második becslésében.
Tovább javította gazdaságnövekedési előrejelzését a német szövetségi kormány: friss számításai szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt recesszió helyett 0,4 százalékkal nőhet az idén.
Kisebb adósságállomány és államháztartási hiány melletti gazdasági növekedést vár a kormány a következő egy-másfél évre, a növekedés mértéke a 4 százalékot is meghaladhatja 2024-ben - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MKIK gazdaságpolitikai fórumán.
A bruttó hazai termék (GDP) volumene Magyarországon 2022 negyedik negyedévében 0,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - erősítette meg második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A közép-európai vállalatok pénzügyi vezetői átlagosan 0,33 százalékos GDP-növekedésre számítanak idén a 2022-es 2,3 százalékhoz képest. Magyarországon a megkérdezettek több mint fele, 56 százalék szerint 0,5 százaléknál kisebb lesz a gazdaság növekedése - közölte a Deloitte könyvvizsgáló legfrissebb felmérése alapján.
Magyarország annak ellenére ért el uniós átlag feletti gazdasági növekedést, hogy továbbra sem jutott hozzá a neki járó helyreállítási forrásokhoz - közölte a Facebookon Varga Mihály pénzügyminiszter.
Kissé emelkedett a bruttó hazai termék (GDP) a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatok alapján.
Noha a kedvezőtlen feltétek továbbra is fennállnak, javultak az idei növekedési kilátások, az Európai Unió gazdasága elkerüli a recessziót - közölte az Európai Bizottság téli időközi gazdasági előrejelzésében.
Az előrejelzések szerint a 2022-es növekedés 4,8 százalék körül alakult, idén pedig 1,5 százalékkal nőhet a GDP. Az ország finanszírozható marad, a kormányzati programokra a pénzügyi keretek rendelkezésre állnak - mondta a Költségvetési Tanács elnöke.
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek