Riasztást adott ki az interneten terjedő magyar nyelvű, zsaroló hangvételű levelek miatt a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI). A teendőkről is tájékoztattak.
Körülbelül kétezer weboldalt törtek föl hackerek Grúziában, köztük az elnökét és bíróságokét is - jelentette be Szopo Dzsadzsanasvili elnöki szóvivő. Az ügyben nyomozás indult.
Ismét adathalászokra figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal: a bűnözők e-mailben és sms-ben, adóvisszatérítéssel kecsegtetve próbálják ellopni a gyanútlan netezők ügyfélkapus bejelentkezési kódjait és bankkártyaadatait.
A Facebook ma már sokkal jobban ki tudja szűrni a beavatkozási kísérleteket egy választásba, mint 2016-ban, de nem tudja garantálni, hogy a május végi európai parlamenti választásokat nem fogják manipulálni - jelentette ki Mark Zuckerberg.
Több, a demokráciával foglalkozó szervezetet ért hackertámadás a tavalyi év utolsó hónapjaiban, ezért a Microsoft 12 európai országban elérhetővé teszi AccountGuard nevű kiberbiztonsági szolgáltatását az európai parlamenti választások előtt
Egyre több hackertámadás éri Németországban az úgynevezett kritikus infrastruktúrát, köztük a távközlési hálózatokat, az áramszolgáltatók rendszereit és a közigazgatást .
Sikerrel toboroz Svájc hackereket online választási rendszerének tesztelésére: alig egy hét alatt már több mint kétezren jelentkeztek, hogy rést találjanak a tűzfalakon.
Csaknem ezer közszereplő, főleg politikusok személyes adatait érinti Németországban az a nagyszabású adatlopás, amely a napokban derült ki. Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter az eset teljes körű kivizsgálását és a nyomozás eredményeinek nyilvánosságra hozatalát ígérte.
Az adathalászok nem a bankok IT-rendszereit támadják, hanem magukat az ügyfeleket igyekeznek rábírni arra, hogy az elektronikus felületeken önként adják meg a banki azonosító adataikat - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
Mára az életünk részévé vált a számítógépünk, a tabletünk és a telefonunk, amivel nemcsak a városban járva, hanem utazásaink során is azonnal a WIFi kapcsolatot keressük. De amilyen öröm az ingyenes net, akkora bajt tud okozni az, ha nem vagyunk elég körültekintőek.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek