Augusztusban 0,2 százalékponttal 3,1 százalékra esett az infláció, 3,7 százalékon maradt a maginfláció, és az előző havihoz képest nem változtak az inflációs alapmutatók.
Az előző hónaphoz képest az infláció és a maginfláció egyaránt 0,1 százalékponttal 3,3, illetve 3,7 százalékosra csökkent, míg az adószűrt maginfláció 0,3 százalékponttal 3,2 százalékosra mérséklődött.
Bár a jegybank inflációs célsávjának felső szélén maradt a májusi infláció, valamint emelkedett a maginfláció és a többi alapmutató, az elemzők nem várnak változást az MNB monetáris politikájában. Arra viszont számítanak, hogy az olajárak kedvező mozgása a következő hónapokban mérsékli a fogyasztói áremelkedés ütemét.
Májusban stagnált a fogyasztói árak átlagos növekedése, az áprilisival azonos, 3,9 százalékos volt az infláció, miközben emelkedett a maginfláció és emelkedtek az infláció mélyén rejlő alapfolyamatok megragadására hivatott alapmutatók is - derül ki a Magyar Nemzeti Bank elemzéséből.
A szezonálisan kiigazított éves maginfláció áprilisban nem változott, az előző havival azonos 3,8 százalék maradt, így a mutató több mint fél éve tartó emelkedése megállt.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek