Kezdőlap Címkék Inflációs jelentés

inflációs jelentés

Varga Mihály: továbbra is szigorú monetáris politika szükséges

Továbbra is stabilitásorientált, szigorú monetáris politikára van szükség, a monetáris tanács elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn Budapesten, a tanács ülését követő sajtótájékoztatón.

Év végére 7-8 százalék közé lassul az infláció

Év végére 7-8 százalék közé süllyed a fogyasztóiár-index, és a dezinflációs hatás 2024-ben is kitart majd, de az infláció csak 2025-ben tér vissza a jegybanki toleranciasávba.

Heti makronaptár – Kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa

Az MNB tavaly szeptember 27-én emelte meg utoljára az alapkamatot, 125 bázisponttal 13,0 százalékra, és az ülést követően bejelentette az alapkamatemelési-ciklus leállítását.

MNB: minden a dezinfláció irányába mutat

Januárban tetőzött a magyarországi infláció, a külső és a belső tényezők is a dezinfláció irányába mutatnak - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója a jegybank friss Inflációs jelentését bemutatva.

MNB: az infláció markáns csökkenése 2023 második felétől várható

Az inflációt jövő év második felétől külső és belső tényezők egyaránt markánsan csökkenteni fogják, továbbá a lassuló gazdasági növekedés "gyors visszapattanása" is várható júliustól - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója a jegybank decemberi Inflációs jelentését bemutatva.

MNB: az infláció a jövő év elejétől lassulni kezd

Az infláció üteme ez év végéig, döntően szeptemberben tovább emelkedik a monetáris politika hatókörén kívüli tényezők miatt, utána jövő év elejétől lassulás várható, a dezinflációs hatások 2023 második felében erősödnek - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója.

MNB: az őszi hónapokban tetőzik az infláció

Az infláció ősszel tetőzik, ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba, 2024 első félévében pedig újra eléri a 3 százalékos jegybanki célt - mondta a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója az Inflációs jelentést bemutatva.

MNB: a magas infláció a járvány szövődménye

Az infláció emelkedésének 80 százalékát külső tényezők okozták, a magas infláció globális jelensége a járvány szövődménye. Ezzel együtt mindent meg kell tenni, hogy a külső hatások ne épüljenek be az inflációs kilátásokba - mondta a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a jegybank decemberi Inflációs jelentését bemutatva.

MNB: az infláció egy év múlva lassulhat a jegybanki célra

A gyors, határozott és proaktív kamatemelések a jövő év elejétől mérséklik az infláció ütemét, továbbá a bázishatások is tompítják majd az adatokat - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője.

Magasabb inflációt és GDP-t vár 2021-re az MNB

A Magyar Nemzeti Bank 4,6-4,7 százalékra emelte idei inflációs és 6,5-7,0 százalékra GDP-várakozását legfrissebb Inflációs jelentésében.

Erősödött a forint az MNB új inflációs és GDP-előrejelzésére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) változtatott inflációs és GDP előrejelzésén.

Az MNB emelte inflációs és GDP-előrejelzését

A legutóbbi, márciusi Inflációs jelentésben 4-6 százalékos gazdasági bővülést, és 3,8-3,9 százalékos inflációt vártak 2021-re. A jelentésben a jövő évi számok is változtak, 2022-re 5,5...

Az MNB az infláció lassulására számít

Az infláció megugrása átmeneti, a legfrissebb jegybanki előrejelzés szerint idén a 3,8-3,9 százalékos tartományban alakulhat - mondta a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a jegybank márciusi Inflációs jelentését bemutatva.

MNB: a 2009 utáninál gyorsabb kilábalás jön

Az idei 6-6,5 százalékos visszaesés mértéke nagyjából megegyezik a 2009-essel, de a gazdaság egészen másképp reagált a mostani krízisre, ezért a kilábalás várhatóan sokkal gyorsabb lesz - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a jegybank Inflációs jelentését bemutatva.

Az MNB szerint két százalék is lehet a növekedés idén

A GDP idén szerény ütemben, 0,3-2,0 százalék között növekedhet, jövőre viszont 3,8-5,1 százalék, 2022-ben pedig 3,5-3,7 százalék lehet a bővülés - mondta Balatoni András, az MNB igazgatója a jegybank Inflációs jelentését bemutatva.

Az MNB szerint 2-3 százalékos lesz az idei növekedés

Az MNB a korábban vártnál kisé lassabb, 2-3 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,6-2,8 százalékos inflációval számol idén, megjegyezve, hogy az előrejelzés bizonytalansága nagy, és a prognózis a március 19-ei állapotot tükrözi.

MNB: az infláció 2022-ben térhet vissza a célra

A fogyasztóiár-index januárig az üzemanyagárak bázishatásainak és az élelmiszerárak növekedésének következtében emelkedik, majd fokozatos mérséklődést követően - várhatóan 2022-ben - a 3 százalékos inflációs célon stabilizálódik - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Inflációs jelentése.

MNB-prognózis: 2021-ig a jegybanki cél körül marad az infláció

A jegybank elérte az inflációs célját, a következő negyedévekben az infláció a 3 százalékos jegybanki cél körül ingadozik, az adószűrt maginfláció az őszi hónapokig tovább emelkedik, majd 2019 végétől mérséklődik.

MNB: nőnek a bérek, de jövőre versenyképességi fordulat kell

MNB: versenyképességi fordulat nélkül 2019-től fokozatosan lassul a növekedés

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.