A Turkish Airlines 2025. december 10-én indítja el járatait Isztambulból Phnom Penhbe, Kambodzsa fővárosába. Ezzel az új desztinációval Kambodzsa lesz a nemzeti légitársaság által kiszolgált 7. ország Délkelet-Ázsiában, Phnom Penh pedig a 11. város a régióban.
Nem lehet panaszuk a légitársaságoknak és a repülőtereknek az üzletmenetre, hiszen az elmúlt esztendő végén és idén januárban is szinte minden járat teltházas volt. Most már egyértelmű, hogy a Covid-19 okozta bénultságból újjáéledt a turizmus szerte a világon. Hasonló módon felébredőben van kényszerű Csipkerózsika-álmából három indokínai ország, Vietnam, Kambodzsa és Thaiföld gazdasága is. E sorok írója – nemrégiben ezekben az országokban járva – megosztja néhány tapasztalását, észrevételét elsősorban gazdasági, üzleti prizmán keresztül.
Akár öt év börtönt is kaphatnak ezentúl Kambodzsában azok az igazolt koronavírus-fertőzöttek, akik nem fordulnak orvoshoz - jelentette be az ország igazságügyi minisztériuma.
Szeméteredet-vizsgáló bizottság alakult Kambodzsában, hogy kiderítse, honnan érkezhetett 83 konténernyi műanyaghulladék az egyik déli kikötőbe. Rögtön eredménnyel járt.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek