Kezdőlap Címkék Karácsony Gergely

Karácsony Gergely

A BKIK tiltakozik. Levél Karácsonynak: nem akarunk politikai eszköz lenni

Nem helyezkedett az iparűzési adó felfüggesztéséről közös, azt ellenző álláspontra a fővárossal a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamara, tudatta az elnök Karácsony Gergelynek írt levele. Szakértői egyeztetés történt, amelyet az önkormányzat sajnálatos módon politikai célokra használ fel - fogalmaz Nagy Elek.

Karácsony: offshore hátterű cég nem indulhat közbeszerzésen

A főpolgármester arra hívta fel a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságokat, hogy - a hatályos jogszabályoknál szigorúbb mércét érvényesítve - a közbeszerzéseiket úgy írják ki, hogy offshore hátterű cégek egyáltalán ne adhassanak be ajánlatot - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Pesti fonódó. A metrópótlást is segíti az új Haller delta

Elkészült a pesti fonódó villamoshálózat első eleme: a Haller delta projektben új vágánypárt fektettek a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba, amivel kapcsolat nyílt a 2-es villamos belvárosi szakaszára.

Műfüvet cserélnek igazira, talaj- és facsere az Andrássy úton

Eltávolítják az Andrássy úton a járda melletti részekről a műfüvet, helyére évelő növények kerülnek majd - ígéri Karácsony Gergely, aki több fővárosi vezető társaságában saját kezűleg látott neki a munkának. A Főkert korábban a terület adottságaira hivatkozva telepítette a műfüvet.

Fürjes: a kormány kész milliárdokkal segíteni Budapestnek

A jó együttműködés jegyében a kormány segítő kezet nyújt a fővárosnak és kész átvállalni jelentős budapesti városfejlesztések megvalósítását, a költségek teljes fedezetét, és így tehermentesíteni a fővárosi költségvetést - közölte a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

Koronavírus – A BKIK asztalhoz ültetné a kormányt és a fővárost

Egyeztetésre hívta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest és Karácsony Gergely főpolgármestert. Nagy Elek közös tárgyalóasztalnál sürgetné az intézkedést a járványhelyzet miatt soha nem tapasztalt válságba jutott vállalkozásoknak nyújtható segítségekről Budapesten.

Szigorít a főváros: moziban és színházban is kell maszk

A koronavírus-járvány második hulláma miatt szigorodnak a maszkviselési szabályok Budapesten. A maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak majd - döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Karácsony az Airbnb korlátozása mellett

Az airbnb szabályozás ügyében "természetesen nem volt konszenzus" az érdekeltek és Karácsony Gergely között, a főpolgármester azonban helyesli és indokoltnak tartja a lakások turisztikai célú hasznosításának korlátozását a a fővárosban.

Karácsony: újra kétszer kétsávos lesz a Nagykörút egy része

A Nagykörút forgalma nagyon különböző az egyes szakaszokon, ezért a Blaha Lujza tér és a Petőfi híd között teljes mértékben kétsávos lesz az autós közlekedés. A szakaszon a parkolósávokból alakítanak ki kerékpárutakat - jelentette be a főpolgármester.

Lánchíd-tender. A főváros javított a kiíráson – jövőre indulhat a beruházás?

Az érvényes jogszabályoknak megfelelőre javította a főváros a Lánchíd felújítására kiírt tendert. A hibajavítás után "a felújítás az eredeti terveknek megfelelően 2021 tavaszán elkezdődhet". Erről a BKK adott információt. A Közbeszerzési Hatóság szerint: a törvények mindenkire vonatkoznak.

Kitiltják az autókat a Városligetből

Teljesen autómentes lesz a Városliget, lezárják a Kós Károly sétányt az autóforgalom elől - egyebek között erről írt a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a Facebook-oldalán. Az előkészítési és tervezési feladatok határidejeként 2023 közepe van megjelölve.

A dél-pesti kerékpárútról tárgyalna a kormányzat

Többévnyi előkészítés és több száz millió forintnyi ráfordítás után nem valósul meg a nyolcvan százalékban európai uniós forrásból finanszírozható dél-pesti kerékpárút. A kivitelezés érdekében a kormányzat tárgyalásokat kezdeményez a főváros önkormányzatának vezetőivel.

Mégsem épül meg a dél-pesti kerékpárút

Többévnyi előkészítés és több száz millió forintnyi ráfordítás után a főpolgármester döntése nyomán nem valósulhat meg a nyolcvan százalékban európai uniós forrásból finanszírozható dél-pesti kerékpárút, amely Csepeltől a XVII. kerületig épült volna.

Ismét lesz lakásrezsi-támogatás Budapesten?

A budapesti lakásrezsi-támogatás újbóli, várhatóan szeptemberi bevezetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva Karácsony Gergely főpolgármester.

Újranyitás. Közterületeket kaphatnak a fővárosi vendéglátósok

A fővárosi önkormányzat közterületek átadásával kívánja segíteni a vendéglátósokat, hogy a zsúfoltság elkerülhető legyen Budapest újranyitása után - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

Karácsony Gergely felmentette a BKK vezérigazgatóját

Karácsony Gergely főpolgármester felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Kötelező lesz a fővárosi üzletekben a szájmaszk

Hétfőtől a BKK járatai mellett a budapesti üzletekben, boltokban, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint a taxikban is kötelező lesz az arc eltakarása a koronavírus-járvány megfékezés érdekében - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

Álláskeresőknek segít a főváros – tanácsadással

A budapesti álláskeresőket segítő tanácsadó irodát adtak át a Városháza épületében. A szolgáltatás a fővárosi kormányhivatal, a fővárosi önkormányzat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Integrációs Központ együttműködésében jött létre.

A koronavírus árnyékában – megnyílt az Utazás 2020 kiállítás

Negyven ország, több mint 250 kiállítója várja az érdeklődőket 20 ezer négyzetméteren a február 27-től március 1-ig látogatható Utazás 2020 kiállításon. A koronavírus árnyékában tartott rendezvény díszvendége Olaszország és Eger.

Elfogadták Budapest költségvetését

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2020-as összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester szerint zöld büdzsé született.

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...