Kezdőlap Címkék Kartellezés

kartellezés

Közbeszerzési kartellt tárt fel a GVH dunai hajóscégek között

A Gazdasági Versenyhivatal feltárta, hogy négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését.

Altató- és lélegeztetőgép kartellt tárt fel a GVH – 670 milliós bírság

A Gazdasági Versenyhivatal csaknem 670 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, amiért négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert.

Gigabírság. Kartelleztek a német autógyártók

A dízelautók károsanyag-kibocsátásának tisztítása terén megsértették az uniós trösztellenes szabályokat, ezért az Európai Bizottság 875 millió euróra bírságolta a BMW-t és a Volkswagen-csoportot.

Villanyórás kartell – 337 milliós versenyhivatali bírság

A Gazdasági Versenyhivatal összesen 337 millió forint büntetést szabott ki 10 vállalkozásra, mert azok felosztották egymás között az egyik áramszolgáltató közbeszerzési tendereit - közölte a versenyhatóság.

Közbeszerzésekben játszottak össze – 130 milliós kartellbírság

Elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztott fel egymás között tizenhárom vállalkozás. A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 130 millió forintos bírságot szabott ki.

Személyzeti tanácsadók játszottak össze – milliárdos kartellbírság

A Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége belső szabályzatában korlátozta a versenyt a tagjai körében, ami miatt a Gazdasági Versenyhivatal egymilliárd forintos bírságot szabott ki.

Sószórási kartell – Bíróság: minden vádlott bűnös

Valamennyi vádlottat bűnösnek talált, és hét cég tizenegy képviselőjére együttesen csaknem 25 millió forint pénzbüntetést szabott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság a sószórási kartell ügyben. Az ítélet ellen három napon belül lehet fellebbezni.

Közbeszerzésekben játszottak össze. 860 milliós kartellbírság

Közbeszerzési eljárásokban játszott össze egymással öt cég. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 860 millió forint bírságot szabott ki rájuk.

Kartellező pénztárgépes cégeket bírságolt a GVH

Kartellezés miatt együttesen 70 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Irodatechnikai és Pénztárgép Szervizek Országos Ipartestületét (IPSZOI), valamint több forgalmazó és szervizelő céget.

Uniós gigabírság öt kartellező nagybanknak

Öt nagybankra szabott ki több mint 1 milliárd eurós bírságot az Európai Unió a trösztellenes szabályainak megszegése miatt.

Napelem-telepítő cégek játszottak össze – bírságolt a GVH

Több mint 81 millió forintra bírságolt öt kartellező napelem-telepítő céget a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Kartelleztek a kamiongyártók – 50 millió eurót követel a Waberer’s

A Waberer's International Nyrt. 36,4 millió euró kártérítést és 11,3 millió eurónyi kamatot követel azoktól a tehergépjármű-gyártóktól, akik ellen még 2017-ben nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál.

Kartellező kútfúrók. Százmilliós bírságot szabott ki a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 105 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki négy, kútfúrással foglalkozó vállalkozásra, amiért egyes közbeszerzések pályázóiként a verseny korlátozásáról állapodtak meg.

Friss

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.