A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 32 500 ügyfeléből 27 500-an jelezték május végéig, hogy újra tulajdonosává kívánnak válni korábbi ingatlanjuknak, több mint háromezren pedig továbbra is bérlők maradnának.
Március 31-ig minden érintettet értesített a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. arról az egyszeri lehetőségről, hogy kedvezményes feltételekkel újra tulajdonosává válhatnak korábbi ingatlanuknak. A nyilatkozatot minden bérlőnek meg kell tennie a határidőn belül, függetlenül attól, hogy él-e a visszavásárlás lehetőségével.
Az ágy megvetve, a padlószőnyeg kiporszívózva, a fürdő fertőtlenítve. A szoba száz euró éjszakánként. Átlagos ár egy középkategóriás hotelben. Akinek a tisztaságot köszönhetjük, a szobaasszonyok rossz körülmények között laknak, hosszú műszakban dolgoznak, túlórapénz nélkül - a törvényes bér töredékéért. Mindez a gazdag, magát szociális piacgazdaságként definiáló Németországban!
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek