Novemberben a sertés és a gyümölcsök felvásárlási árának jelentős emelkedése miatt 5,2 százalékosra ugrott a mezőgazdasági termelői árak éves növekedése.
Novemberben az építőipari termelés 6,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Októberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 4,5 százalékkal csökkent.
A fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Novemberben 3,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,7 százalékos volt a növekedés - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A novemberi kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét az előző havi 6,2 százalékot követően - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Októberben a bruttó átlagkereset 365 100 forint volt, 11,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A nettó átlagkereset a kedvezményeket is figyelembe véve 250 200 forintot ért el, 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Az előzetes adatok szerint 41 milliárd forint, a GDP 0,1 százaléka volt a kormányzati szektor 2019. I-III. negyedéves hiánya. Az egyenleg 2018 azonos időszakához képest 262 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,8 százalékponttal lett kedvezőbb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Nőtt a természetes fogyás az első tíz hónapban, miután 1,6 százalékkal kevesebb gyerek született és 0,3 százalékkal kevesebben haltak meg a múlt év azonos időszakához képest. A házasságkötések száma viszont jelentősen, 24 százalékkal emelkedett: a legmagasabb volt 1990 óta.
Októberben 20,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, ami július óta a legnagyobb ütem. Szeptemberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 3,2 százalékkal nőtt.
Októberben a vendégek száma 6,2 százalékkal, a vendégéjszakák száma 4,9 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A termelési volumen 0,7 százalékos csökkenése, valamint a termelői árak 3,8 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 3,1 százalékkal nőtt idén a tavalyihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Októberhez viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek az árak.
Októberben az export euróban számított értéke 6,7, az importé 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 514 millió euró volt, 300 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Októberben az ipari termelés volumene 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,4 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Októberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma 6,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a harmadik negyedévében 5,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A harmadik negyedévi növekedéshez a szolgáltatások 2,1, az ipar 1,5, az építőipar 1,0 százalékponttal járult hozzá.
Szeptemberben a bruttó átlagkereset 11,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és 360 ezer 700 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 239 900 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 247 300 forint volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A harmadik negyedévben 14,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene a tavalyi év azonos időszakának magas (21,6 százalékos) bázisadatát alapul véve. Az év első kilenc hónapjában 18,0 százalékkal nőttek a beruházások, az első félévi 20,2 százalékos növekedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek