Károsíthatják a szívet az e-cigaretták: a gőz és néhány ízesítés még nikotin jelenléte nélkül is rendellenessé változatta az erek működését - derítették ki a Stanford Egyetem szív- és érrendszeri intézetének kutatói.
Idén a magyarok 62 százaléka tervez nyaralást, a legtöbben (35 százalék) július második, valamint augusztus első felében (22 százalék), miközben 11 százalék azok aránya, akik sosem utaznak el kikapcsolódni.
A közösségi médiának csekély hatása van a serdülők életére - állapította meg egy kutatás, amelyet 12 ezer fiatal bevonásával folytattak Nagy-Britanniában.
Tatabánya Magyarország legboldogabb városa, Salgótarján a sor végén kullog a megyeszékhelyek boldogságszint rangsorában a boldogság világnapja alkalmából szerdán közzétett kutatás szerint.
Nagyszabású őskori ünnepi rituálék bizonyítékait találták a nagy-britanniai Stonehenge-nél, melyek alapján ott lehetett a szigetek legkorábbi tömeges ünnepeinek központja.
Még nem áll készen a pénzügyi szektor a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazására, a pénzügyi szakemberek 90 százaléka nincs felkészülve a digitális átalakulásra.
Brit tudósoknak sikerült megállapítaniuk a Stonehenge köveinek korát és pontos származási helyét. Eredményeik alapján megkérdőjeleződik az a korábbi feltételezés, hogy a köveket hajón szállították Walesből az angliai síkságra.
Egy nemzetközi kutatócsoport a St. Louis-i Washington Egyetemen több száz régészeti lelet alapján készült tanulmány eredményeit foglalta össze, hogy részletes térképet készítsenek arról, hogy az ókori gabonafélék hogyan terjedtek el, és váltak étrendkapcsokká a régi világ társadalmaiban.
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Corvinus Egyetem és a világ legnagyobb pénzügyi befektető társasága, az amerikai BlackRock alapkezelő budapesti innovációs és technológiai központja.
A megállapodást...
A magyar munkavállalók 82 százaléka úgy érzi, hogy több mint 5 évig megmarad az állása, a férfiak 83, a nőknek pedig 80 százaléka látja biztosnak a saját pozícióját a jelenlegi munkahelyén.
Több ezerrel nőhet a szívbetegség és stroke miatt elhunytak száma Nagy-Britanniában a következő évtizedben, ha az ország megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból - állapította meg egy új tanulmány.
Eltűnhet a téli jégtakaró a Föld északi féltekéjén lévő több ezer tó felszínéről a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt - figyelmeztetnek kutatók, akik szerint a jég eltűnése komoly hatással lesz a tavak környékén élő több millió ember életére, valamint fenyegetést jelenthet az ivóvízellátásra és a halfajokra is.
Kutatási célokra klónoztak öt majmot Kínában egy olyan makákóból, amelyet génszerkesztéssel alvászavarossá tettek. A majomklónok segítségével az alvásszavarok gyógymódjait kutatják a kínai szakemberek.
2018 az első év, amikor már nem nőtt az okostelefonnal rendelkezők száma, ugyanakkor többen használják internetezésre a telefont, mint egy évvel korábban. Az okostévéket viszont hiába szeretik a vásárlók, nem neteznek rajta. Pénzügyeket, vásárlásokat szívesebben intézünk neten, mint korábban. A GFK Hungaria kutatási eredményei.
Egy kombinált terápia segítségével sikerült ráksejteket zsírsejtekké alakítani egerekben a Bázeli Egyetem kutatóinak. Ezáltal a tumorsejtek nem tudtak többé áttéteket képezni.
A Rio de Janeiró-i Szövetségi Egyetem kutatói a Nature Medicine című magazinban mutatták be más egyetemekkel és intézményekkel együttműködve végzett kutatásuk eredményét.
Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.
A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.
Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.
A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek