Kezdőlap Címkék Lakásárak

lakásárak

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja, miközben az albérletpiacot is átrendezheti az Otthon Start - áll az ingatlan.com legújabb elemzésében. Az ingatlan.com...

Az Airbnb szabályozása a budapesti lakhatási probléma megoldását szolgálja

A már nyilvántartásba vett és működő szálláshelyek számára nem jelent korlátozást a jelenlegi törvénytervezet, az új engedélyek kiadásának kétéves felfüggesztése pedig 2025 januárjától lép csak életbe.

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Kilenc éve nem történt ilyen a lakáspiacon

Kilenc éve nem történt ilyen a lakáspiacon: enyhén, de csökkentek az árak.

Budapest néhány kerületében már olcsóbbak a lakások

Minden szegmensben megállt a fővárosi használtlakás-árak emelkedése az idén, több városrészben és lakástípusnál pedig csökkentek is az árak.

A lakásárak képtelenek lépést tartani az inflációval

Az ingatlantulajdonosok nem panaszkodhatnak, hiszen a mostani lassulást megelőzően 2015 óta több mint két és félszeresére nőttek a lakásárak - derül ki az Ingatlannet.hu gyorselemzéséből.

Tíz év alatt négyszeresére nőtt a négyzetméterár Budapesten

A fővárosban 2013 óta csaknem megnégyszereződött az átlagos négyzetméterár, ami az akkori 234 ezer forintról 2022-re 871 ezer forintra nőtt.

Elég még egy szobára a 10 milliós lakáshitel?

A nagyobb lakásba költözőknek egy 12 négyzetméteres szobához a mostani kínálati átlagárakat nézve Budapesten átlagosan 11,3 millió forintra van szüksége, a vármegyeszékhelyeken pedig 3-9 millió forintot kell fizetniük egy plusz szobáért. Ha a váltáshoz hitelre van szükség, akkor lényeges szempont a megfelelő hitel kiválasztásánál, hogy a bankok közötti versenynek csak egyik része a kamat, az extrák is nagyon fontosak, például, ha egy magasabb kamatozású hitelt később alacsonyabb kamatozásúra szeretnénk cserélni.

Aktívabbak lettek a vevők a lakáspiacon

Aktívabbak lettek a vevők a magyarországi ingatlanpiacon az első negyedévben, részben az erősödő alkupozíció hatására - közölte a Duna House.

Lenne meglepetés: az 1848-as forradalmi ifjúság ma ennyiért jutna lakáshoz a Belvárosban

Az 1848. március 15-i események nevezetes helyszínei jelenleg a legdrágább fővárosi utcáknak, tereknek számítanak - derül ki az ingatlan.com március 15-i ünnep apropóján készült összeállításából.

Éledezik az ingatlanpiac

Növekvő tranzakciószámmal és lassan erősödő kereslettel éledezett a lakáspiac februárban - közölte a Duna House.

Rohamosan csökken a kereslet a hazai lakáspiacon

Kivárnak a vevők a magyarországi ingatlanpiacon, ahol az elmúlt hónapokban 40-50 százalékkal csökkent a tranzakciók száma, és ennél is nagyobb mértékben apad a kereslet - közölte a Balla Ingatlan.

Drágák az új építésű budapesti lakások – és ez így is marad

Mérséklődött az új építésű fővárosi lakások értékesítésének intenzitása a múlt év végére, ennek ellenére sem várható árcsökkenés az idén ebben a szegmensben, ahol már 1 millió és 3 millió forint között mozognak a négyzetméterárak.

Így indult az év a lakáspiacon – jelentősen nőtt a kínálat

Felemásan rajtolt az idén a lakáspiacon a múlt év második felében egyre erősödő trendeknek megfelelően: a kínálat bővülésével párhuzamosan a kereslet visszafogottabb lett - áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében.

GKI: az ingatlanosok többsége szerint vége a lakások drágulásának

Az ingatlanosok többsége a használt és az új építésű lakások árában is stagnálásra számít a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplast közös novemberi felmérése szerint.

MNB: tíz jó év után fordulat várható a lakáspiacon

Tíz év konjunktúra után körvonalazódik a fordulat az ingatlanpiacon, keresleti és kínálati oldalról is láthatók a szűkülés jelei - állapítja meg a jegybank Lakáspiaci jelentése.

Kiszámolták: ennyi pénzből lehet venni egy átlagos lakást Magyarországon

Míg két-három évvel ezelőtt nagy átlagban húsz millió forint elegendő volt egy ingatan megvásárlásához, addig ma már legalább harminc millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez a Duna House elemzése szerint.

Csökken a forgalom a lakáspiacon, aktívabbak a befektetők

Csökken a forgalom az  ingatlanpiacon a nyáron, a befektetési céllal lakást vásárlók ugyanakkor aktívak - közölte a Duna House.

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.