Lakáspolitikai fordulatot szorgalmaz a jegybankelnök: egyebek mellett 0 százalékos hitelt kínálna az új, zöld otthont építőknek és vásárlóknak tízéves futamidővel és a források megosztásával.
Magyarországon adócsökkentés, államadósság-mérséklés, nullás hiányú költségvetés, családvédelmi intézkedések és demográfiai fordulat szükséges szinte egyszerre úgy, hogy közben a jövőjét sem éli fel az ország - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Stratégiára és egy fenntartható lakáspiacot eredményező kormányzati szervezet kialakítására, valamint kormányzati és szakmai közmegegyezésre van szükség a sikeres lakáspolitikához - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a novekedes.hu oldalon.
Nyolcéves rekord dőlt meg tavaly lakásépítésben, de még így sem érte el a lakásállomány megújításához szükséges mértéket. Az új lakások iránti kereslet továbbra is erős a szakértők szerint.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek