Kezdőlap Címkék Letartóztatás

letartóztatás

Újabb orvost tartóztattak le korrupció gyanúja miatt

Letartóztattak egy budapesti ortopéd orvost, aki a gyanú szerint mintegy félezer cipőt írt fel ellenszolgáltatásért cserébe és igényelt vissza ezek után több mint 22 millió forintot - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).

A NAV kommandósai csaptak le az árstopos élelmiszerekkel trükközőkre – videó

Nemzetközi akcióban számolták fel azt a céghálózatot, amely milliárdos kárt okozott árstopos élelmiszerekkel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Letartóztatták Európa legnagyobb pénzmosásának gyanúsítottját

A spanyolországi Malagában őrizetbe vettek egy üzletembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy alig több mint egy év alatt 200 millió eurót mosott tisztára - közölte a hágai székhelyű Európai Rendőrségi Hivatal (Europol).

Százmillió forintot kértek egy miniszter lefizetésére, letartóztatták őket

Befolyással üzérkedés miatt tartóztattak le két férfit, aki a gyanú szerint a legfőbb ügyészre és egy miniszterre hivatkozva próbált egy cégjogi vitában vállalkozóktól több mint százmillió forint értékben kenőpénzt szerezni - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Egyházi szervezetek mögé rejtőző bűnbandára csapott le a NAV

Egyházi szervezetek mögé rejtőző, az állami költségvetésnek 8 milliárd forint kárt okozó bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Békés Megyei Főügyészséggel együttműködésben.

Darknetes piactérre csapott le az Europol – 144 letartóztatott

Közel százötven embert őrizetbe vettek, továbbá készpénzt, kábítószert, kriptovalutát és fegyvereket is lefoglaltak a darkneten végzett Dark HunTOR nevű művelet során - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).

Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják a ‘Magyarok Felelős Nemzeti Kormányát’

Élet elleni bűncselekmény mellett állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította az ügyészség a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport két vezetőjét. Összefoglaló

Kőbánya – letartóztatás. Hegyekben állt a tiltott potencianövelő

Közel egymillió darab illegális gyógyszert találtak egy kőbányai raktárban. A potencianövelő tabletták összértéke meghaladja a 760 millió forintot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Korrupció. Polt Péterre hivatkozva csaltak ki 200 millió forintot

A legfőbb ügyészre valótlanul hivatkozva 200 millió forintért ígért enyhébb büntetést egy házaspárnak egy ügyvéd és két társa. Korrupció miatt tartóztatták le őket - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Trükkös ingatlanos – csaló. 200 milliót szedett be áldozataitól

Több mint 200 millió forint értékű eurót csalt ki áldozataitól egy trükköző román nő 2019 decembere és 2020 decembere között - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Szántón talált ókori szobrot akartak eladni – három letartóztatás

Letartóztattak Görögországban két férfit, akik egy szántóföldön talált ritka ókori istennőszobrot akartak eladni feketén egy önmagát vásárlónak kiadó civilruhás rendőrnek.

Nyíregyháza – letartóztatás. Rablást hazudott a pénzszállító

Nem rabolták ki, hanem ellopta a rábízott mintegy 15 millió forintot egy pénzszállító cég alkalmazottja május végén Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője.

Gyógyszerhamisítókat tartóztatott le a bíróság

Gyógyszerhamisítás gyanúja miatt négy férfit letartóztatott, ötödik társukat bűnügyi felügyelet alá helyezte a bíróság; a nyomozó hatóság a házkutatás során csaknem 9 millió darab tablettát foglalt le - tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék.

Korrupciógyanú. Letartóztatták a NAV-os felsővezetőt és társát

Letartóztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik vesztegetéssel gyanúsított felsővezetőjét és egy társát a bíróság - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Bankszámlákat csapolt a bűnbanda – ügyintézői segítséggel

Bankszámlák megcsapolásával és csalással szerzett hitelek felvételével gyanúsítható az a tíztagú bűnszövetség, amelyet a napokban számoltak fel a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Sikkasztásgyanú. Letartóztatták a siklósnagyfalui polgármestert

A baranyai kistelepülés első emberét jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták  - közölte a Pécsi Törvényszék.

Letartóztatták a riói polgármestert

Letartóztatták Marcelo Crivella Rio de Janeiró-i polgármestert annak vádjával, hogy érintett volt a városházán zajló korrupciós rendszer működésében - közölte a brazil rendőrség és az ügyészség.

Aranymaffiára csapott le a NAV – öten előzetesben / videó

Csaknem hatmilliárd forint kárt okozott az államnak az a bűnszervezet, amely bukócégek közbeiktatásával és bonyolult számlázási láncolatokon keresztül értékesített aranytömböket - közölte a NAV.

Egymilliárd forint útdíjat csalt el – letartóztatták

Jogerősen letartóztattak egy fuvarozó céget működtető férfit, mert vállalata egymilliárd forintot is meghaladó útdíjat és emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg 2014 és 2019 között - közölte a fővárosi főügyész.

Kispest. A csaló a bankba is elkísérte az idős asszonyt

Elfogott a rendőrség egy nőt és egy férfit, akik mintegy ötmillió forint értékben ékszereket és pénzt csaltak ki idősektől úgy, hogy a sértettek rokonának adták ki magukat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Friss

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.