Kezdőlap Címkék Letartóztatás

letartóztatás

Ghosn-ügy. Újabb vádemelés készül a volt Nissan-vezér ellen

Japán sajtóhírek szerint a tokiói kerületi ügyészség újabb vádemelést készít elő a Nissan Motor Co. egykori elnöke, Carlos Ghosn ellen.

Dél-Korea. Szállóvendégeket videózó kukkolókat tartóztattak le

Letartóztattak Dél-Koreában négy férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy mintegy 1600 szállóvendéget vettek filmre titokban különböző szállodákban.

Elhagyhatja a börtönt a volt Nissan-vezér

Több mint száz nap vizsgálati fogság után óvadék ellenében szabadlábra kerülhet Carlos Ghosn, a Nissan járműgyártó cég leváltott elnöke, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak.

Kína. Kémkedéssel vádolnak két kanadait – magyar szál is lehet

A kínai hatóságok kémkedéssel és államtitkok eltulajdonításával vádolják az országban tavaly decemberben letartóztatott két kanadai férfit, a Reuters értesülései szerint magyar állampolgársággal is rendelkező Michael Kovrig volt diplomatát és Michael Spavor üzletembert.

Huawei-ügy. Kanada kiadja a letartóztatott cégvezetőt Amerikának

A kínai külügyminisztérium bírálta Kanadát, amiért úgy döntött, hogy elindítja a Huawei kínai távközlési óriáscég pénzügyi igazgatójának, Meng Van-csounak az Egyesült Államok által kezdeményezett kiadatási eljárását.

Nissan-botrány: Carlos Ghosn összeesküvést sejt a háttérben

Carlos Ghosn, a Nissan volt elnöke tavaly novemberi letartóztatása óta adott első interjújában ellene irányuló összeesküvéssel vádolta meg a Nissan autógyár vezetőségét. 

Vádemelés. A Huawei visszautasítja az amerikai igazságügyi tárca vádjait

A Huawei csalódottságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az amerikai igazságügyi tárca vádemelési javaslatot tett a cég egyik vezetője ellen, a társaság visszautasította a vádakat.

Kémkedés. Letartóztatták a Huawei egyik lengyelországi igazgatóját

Kémkedés gyanújával letartóztattak Lengyelországban egy lengyel és egy kínai állampolgárt, a bíróság pénteken három hónapos előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Sikkasztás. Magára költhette ügyfelei pénzét egy szegedi ügyvéd

Sikkasztás miatt indult eljárás egy szegedi ügyvéd ellen, mert a gyanú szerint saját céljaira használta fel az ügyfelei által rábízott csaknem 70 millió forintot, az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatását.

Pályázatok, maffia módra. Nyolcszázmillió forintot csaltak el

Kommandósok segítségével fogták el annak a bűnszövetkezetnek a tagjait, akik informatikai rendszer ígéretével 800 millió forint pályázati pénzt csaltak el a NAV nyomozóinak gyanúja szerint.

Huawei: nem jelent biztonsági fenyegetést a vállalat

A Huawei Technologies (HT) visszautasítja, hogy tevékenysége és eszközei veszélyt jelentenének, biztonsági fenyegetést bármely országnak - hangoztatta a társaság cáfolva az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős biztosának kijelentéseit. 

Uniós biztos: a Huawei mellett más kínai techóriások is veszélyt jelenthetnek

Az Európai Uniónak aggódnia kell a Huawei kínai távközlési óriásvállalat és más kínai technológiai cégek miatt, mert azok kockázatot hordoznak az unió iparára és biztonságára nézve - közölte Andrus Ansip, az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős biztosa.

Friss

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A bevétel 18 százalékkal, 113,83 milliárd dollárra nőtt 96,47 milliárd dollárról.

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.