Magyar falu program
Indul a Magyar falu program legújabb pályázata
Ma indul a Magyar falu program út-, híd- és járdafelújítási pályázata - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Pályázat kisboltok támogatására – 8 milliárdos keretösszeggel
Kistelepülések boltjainak támogatására 8 milliárd forint keretösszeggel pályázat indul néhány héten belül a Magyar falu program keretében - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Ácsteszéren.
Magyar falu program: 1450 kisbolt újult meg
A magyarországi kistelepüléseken 1450 kisbolt újult meg a kormány Magyar falu program támogatásának segítségével több mint 50 milliárd forint értékben - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Ki nyert támogatást a Falusi Civil Alapból?
A Falusi Civil Alap ötmilliárd forintos keretösszegéből 1439 pályázó nyert el támogatásokat - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Falusi civil alap: idén ötmilliárd pályázható
A kistelepülési önkormányzatok, az egyházközségek és az iskolafenntartó tankerületi központok mellett hétfőtől az ötezernél kevesebb lakosú településeken működő civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu programban - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Magyar falu program – jövőre is 70 milliárdos keretösszeggel
Jövőre ismét 70 milliárd forint forrásra lehet pályázni a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Új pályázat falusi mikrocégeknek – 18,5 milliárdos kerettel
A legkisebb hazai településeken működő mikrovállalkozások újabb 18,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban.
Magyar falu program – 121 településen nyílik kisbolt
A Magyar falu programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Magyar falu program – 28,5 milliárddal bővült az idei keretösszeg
Újabb 28,5 milliárd forintot biztosít a kormány a falusi utcák, intézmények felújítására, valamint falusi civil szervezetek, egyházközségek, önkormányzatok támogatására - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebookon.
Magyar falu program. Kétmilliárdos keret vasútállomások fejlesztésére
A Magyar falu programban kétmilliárd forintos vasútállomás-fejlesztés kezdődik. Ezt a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos jelentette be Rábaszentandráson.
Magyar falu program: egymillió pályázható falunapra – utólag is
Minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Vértessomlón.
Falusi kisboltok támogatása – hosszabb határidővel
Az eredetileg megjelölt határidőnél két héttel tovább, június 28-áig lehet benyújtani az egyedi kérelmeket a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Programban - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Falusi vállalkozás-újraindítási program – 25 milliárdos keret nyílt
Már beadhatók a pályázatok a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban. A szabad vállalkozási zónákban vagy 5000 fő alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak első körben.
Falusi kisboltok. 48 milliárdos pályázati keret nyílt
Hétfőtől lehet pályázni arra a 48 milliárd forintra, amellyel a kormány támogatja kistelepülési boltok létestését, fejlesztését a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Magyar falu program. Új pályázatok – falugondnoki buszra is
A kormány négy újabb pályázatot ír ki kisléptékű falusi fejlesztések támogatására: egyebek mellett járdaépítésre, orvosi eszközök beszerzésére, kommunális eszközökre, valamint tanyai és falugondnoki buszok beszerzésére lehet majd pályázni - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Jön a falusi vállalkozás-újraindítási program – 25 milliárd pályázható
Még tavasszal indul a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, amelynek alapvető célja a beruházások ösztönzése - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Magyar falu program. Új pályázatok 23 milliárdos kerettel
Benyújthatók az idei első pályázatok a Magyar falu programban. A három kiírásra összesen 23 milliárd forintot biztosít a kormány az ötezer fő vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, illetve az egyházközségek részére - közölte a Miniszterelnökség.
Magyar falu program. Új, életminőséget javító pályázatok
Folytatódik a falusi életminőséget javító beruházások sora a Magyar falu programban: a meghirdetett új pályázatokra 23 milliárd forintot biztosít a kormányzat - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Falusi kisboltok. Az újranyitást is támogatja a Magyar falu program
A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar falu program idén induló negyedik pillére. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek.
Magyar falu program. Új pályázat a kisboltok megmentésére
Ettől az évtől a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását is támogatja a kormány a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Friss
Itt az első magyar elektromos csuklós busz
Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.
HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt
A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést
2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hírek
Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama
Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés
A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt
Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
A Mikulás nyomában Antalyában
A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.
Vegyesen mozgott a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.
Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama
Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...
Gazdaság
Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB
A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.
Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál
Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein
A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg
A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.