Információk visszatartása miatt ötmillió forintra bírságolta a 4iG-t, a Magyar Nemzeti Bank, mert a T-Systems felvásárlásáról szóló tárgyalás idején jogsértő módon állította össze a bennfentesek jegyzékét.
Hámori Rékával, a Magyar Bankszövetség vezető közgazdászával a green deal pénzügyi hatásairól beszélgettünk. Arról kérdeztük, milyen változásokat sejtet, hogy itthon az MNB-t, és a világ nagy bankjait, nemrégiben az egyik legnagyobb befektetési bankot is utolérte a "zöldítés". Interjú.
Londoni pénzügyi elemzők szerint finomhangolási üzemmódban működik a magyar monetáris és költségvetési politika. Egyik területen sem várható jelentősebb módosítás, hacsak a magyar gazdaságot nem éri külső sokk - vélik.
Az eurózóna reformjára, a maastrichti kritériumok újragondolására van szükség - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Lámfalussy-konferencián Budapesten.
A Magyar Nemzeti Bank a gyakorlatban is a zöld útra lépett, mert manapság a fenntarthatóság alapkövetelmény, ugyanakkor üzleti lehetőségeket is rejt – fejti ki Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője.
Az előző hónaphoz képest az infláció 0,6 százalékponttal emelkedett, míg a maginfláció 0,1 százalékponttal csökkent, 4,0, illetve 3,0 százalékos volt tavaly decemberben.
Január végéig küldik meg a bankok minden ügyfélnek az elmúlt öt hónapban fizetett szolgáltatási díjakról szóló részletes kimutatást - közölte a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.
Stratégiára és egy fenntartható lakáspiacot eredményező kormányzati szervezet kialakítására, valamint kormányzati és szakmai közmegegyezésre van szükség a sikeres lakáspolitikához - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a novekedes.hu oldalon.
A zöld lakásokhoz igényelt hitelekhez járó kamatkedvezményről, valamint az MNB új fogyasztóbarát termékeiről beszélt a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletekért felelős alelnöke a növekedés.hu-nak.
Az ügyfelekkel való elszámolás igazolt lezárásakor, de legkésőbb február 28-án a Magyar Nemzeti Bank visszavonja a VirPay Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. tevékenységi engedélyét - közölte a jegybank.
A Magyar Nemzeti Bank 23 millió forint bírságot szabott ki a K&H Bankra befektetési tanácsadási és kiszervezési hiányosságok miatt, egyúttal kötelezte a problémák kijavítására.
A folyó fizetési mérleg 230 millió euró deficitet mutatott a harmadik negyedévben, ezzel az idei első három negyedévben 324 millió euróra nőtt a hiánya a tavalyi szerény, 142 millió euró többlettel szemben - derült ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes adataiból.
A Magyar Nemzeti Bank megemelte növekedési várakozását: idén 4,5 százalékról 4,9 százalékra, a jövő évit 3,3 százalékról 3,7 százalékra - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója.
A fogyasztóiár-index januárig az üzemanyagárak bázishatásainak és az élelmiszerárak növekedésének következtében emelkedik, majd fokozatos mérséklődést követően - várhatóan 2022-ben - a 3 százalékos inflációs célon stabilizálódik - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Inflációs jelentése.
A növekedési kötvényprogram (NKP) keretét az eddigi 300 milliárd forintról január elsejével 450 milliárd forintra emelik - közölte a monetáris tanács a Magyar Nemzeti Bank honlapján.
A Magyar Nemzeti Bank engedély nélkül végzett széfszolgáltatás miatt 5,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Herőcz Trade Kft.-re. Véglegesen megtiltotta továbbá, hogy a társaság a jegybank engedélye nélkül pénzügyi szolgáltatási, különösen széfszolgáltatási tevékenységet végezzen.
A Magyar Nemzeti Bank új, hat évre szóló felügyeleti stratégiát tett közzé. A programban kiemelt figyelmet kap a fogyasztók védelme, a fenntarthatóság és a digitalizáció.
Végéhez ért a forintbankjegyek megújítási programja, a többletkibocsátás költsége 4-5 milliárd forint volt. Az új papírpénzek valódiságát immár a ForintApp nevű mobilalkalmazással is bárki megvizsgálhatja - mondta Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank készpénzlogisztikai igazgatóságának igazgatója.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek