Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - adta hírül az KSH.
A csökkenésnek fél év után vége szakadt: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint márciusban 303 631 álláskeresőt tartottak nyilván, 1398-cal többet, mint az előző hónapban.
Egy Tipikus dél-európai COVID sors. A milánói szálloda, ahol Paola pincérnőként dolgozott még mindig zárva. A szociális segély nem érkezik. Minimális megtakarításából próbálja a víz felett tartani fiát és saját magát. A Repubblica megrázó riportja a túlélésért vívott harcáról.
A versenyszférában több munkavállalóra van szükség, mint amennyi állás nélküli, foglalkoztatható ember van Magyarországon. A munkaerő-tartalék aktivizálásának fontosságáról szólva a Pénzügyminisztérium államtitkára egy keddi konferencián beszélt erről.
Az európai cégek és magánszemélyek sokasága szeretne részesedni az Öböl menti arab országok olajnak köszönhető gazdagságból. Sokakat nem csak a pénz hajt. Vonzza őket a kihívás, a semmiből infrastruktúrát, rendszereket, cégeket felépíteni. A helyiek állami alkalmazottak akarnak lenni, az országot vendégmunkások építik.
Egy év alatt a munkanélküliek száma 27 ezerrel, a ráta 0,6 százalékponttal csökkent. A második negyedévet megelőző három hónaphoz viszonyítva a munkanélküliek száma ezerrel emelkedett, a munkanélküliségi ráta így változatlan maradt.
Manapság már nem az a fő kérdés, hogy a munkavállaló mit tud nyújtani a munkaadónak, hanem az, hogy a kiszemelt munkavállaló igényeinek miként képes megfelelni a munkaadó. Pozvai Zsolt, a Develor International Zrt. nemzetközi vezérigazgatója szerint a tehetségekért zajló HR háború legújabb kulcsszava az employer branding.
Hatmilliárd forintból idén második alkalommal hirdet a Pénzügyminisztérium (PM) a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására pályázatot. A vállalkozások új létrehozott munkahelyenként akár 3,4 millió forintot is kaphatnak. A pályázati felhívás keretében a kkv-k továbbra is új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, illetve a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek