A vállalkozások számára kidolgozták a Demján Sándor Programot. Hitelt, tőkét és vissza nem térítendő támogatást fognak nyújtani beruházásokhoz, digitalizációhoz, ezzel fogják fellendíteni a gazdaságot.
A KSH legfrissebb adatai alapján az infláció novemberben is az előzetes kormányzati jelzéseknek és a piaci várakozásoknak megfelelően kedvező, tartósan alacsony szinten maradt.
Novemberben...
A Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében nagy érdeklődés mellett valósult meg a második, új energia meghajtású járművek tematikájú (NEV) magyar-kínai kerekasztal.
Az új központ évente akár 20 000 repülőgépkerék és 800 fékagy karbantartására képes, miközben a hajtóműalkatrész-javító részleg éves kapacitása megközelíti a 30 ezret.
Miniszteri biztosként feladata lesz, hogy nyomon kövesse az egészségipar aktuális kérdéseit, az egészségügyi ellátók vagyongazdálkodását és finanszírozását.
Az intézkedés kereskedelmi hidegháborúhoz vezet, ezért a kivetett vámok hosszú távon is negatívan hatnak majd az unió gazdaságára és versenyképességére
Ehhez képest egy ugyanekkor összegű lakáshitelnek 5 százalékos THM-mel 130 779 forint lenne a havi törlesztőrészlete, és 20 év alatt 31,4 millió forintot kellene visszafizetni az adósnak.
A növekedést a fogyasztás fokozatos helyreállása mellett a külpiacok gyengélkedése, így elsősorban a német gazdaság kedvezőtlen teljesítménye árnyékolja be.
Számos magyar sikertörténet született az MI alkalmazásával, ezek között a Waberer's raktározási technológiáit, a Hell italgyártását, vagy a ZalaZONE járműipari tesztpályát emelte ki.
Az egyeztetésen a fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy 2027-re reális célkitűzés lehet a minimálbér szintjének felemelése a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékára.
Ennek érdekében cél, hogy egy kínai légitársaság légikikötőt hozzon létre a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely Budapestről tovább szállíthatja a kínai utasokat nyugat felé.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek