Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2021 elejétől egyebek mellett a turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallása és a háztartási munkával kapcsolatos bejelentések is teljesíthetők online formában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Csaknem hatmilliárd forint kárt okozott az államnak az a bűnszervezet, amely bukócégek közbeiktatásával és bonyolult számlázási láncolatokon keresztül értékesített aranytömböket - közölte a NAV.
Mintegy 53 ezer cég kap tájékoztatást az adóhivataltól arról, hogy jövőre megéri a kivát választania: azok a vállalkozások kapnak levelet, amelyek legalább 100 ezer forintot takaríthatnak meg - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkár.
Négy pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az akciókban több mint hárommilliárd forintnak megfelelő összeget foglaltak le.
Jogerősen letartóztattak egy fuvarozó céget működtető férfit, mert vállalata egymilliárd forintot is meghaladó útdíjat és emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg 2014 és 2019 között - közölte a fővárosi főügyész.
Az új NAV-törvénnyel az Európai Unió egyik legversenyképesebb hivatalává válhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a Pénzügyminisztérium, miután benyújtották a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amelynek teljes követelésállománya ugyanakkor egy év alatt 6,3 százalékkal, 1828 milliárd forintról 1712 milliárd forintra mérséklődött.
A számlaadás elmulasztása miatt milliós bírságra számíthat az a zalaegerszegi bérbeadó, aki randevúkra adta ki lakásait - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága.
A nemzetközi STOP akcióban több mint 3,5 millió orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítő folyadék és védőeszköz - leginkább maszk - forgalomba kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Az adócsaló bandák kiiktatásához nem elég, ha az érintetteket bíróság elé állítják, a fő cél a bűncselekménnyel megszerzett vagyon mielőbbi elvonása - jelentette ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi főigazgatója.
Egy magyar megoldással jelentősen egyszerűsödhet a vállalkozások Európai Unión kívülről érkező termékforgalmának adminisztrációja. Az Intersoft-Hungary Kft. fejlesztése megkönnyítheti a harmadik országokkal való kereskedelmet. A rendszer használata a konténerek vámeljárásánál és ellenőrzésénél támogatja a magyar importőröket a teljes kereskedelmi tranzakció dokumentumainak idősoros hitelesítésével, azok keletkezési helyének bemutatásával. A rendszer sikeres alkalmazása az állam költségvetési bevételeit is növelheti.
Az adórendszert a következő esztendőre felkészítő parlamenti jogszabálydömping kihívás elé állítja a cégeket, s ezt idén tovább fokozza a koronavírus-járványhelyzet. Erre kínál megoldást az ADÓklub. Részletek.
A Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is felkészült a karácsonyi nemzetközi forgalom miatti többletfeladatokra, de azt kérik, hogy a külföldről interneten vásárolt ajándékokat minél előbb rendeljük meg.
Október 1-től egymillió vállalkozás valamennyi egymás közötti ügyletének számlaadatait látja az adóhivatal. Azok a vállalkozások, amelyek még nem regisztráltak az online számla rendszerben, kedden és szerdán szankciómentesen megtehetik.
Még 120 ezer cégtől várja az adóhatóság a társasági adóbevallást, amelynek beküldésére három napjuk maradt - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Mintegy félmillió ügyfélkapuval nem rendelkező ügyfelének küld postán adószámla-kivonatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A levél elején mindenki megtalálja, hogy mennyit kell fizetnie, illetve mennyit igényelhet vissza - közölte az adóhatóság.
A koronavírus-járvány miatt bajba jutottaknak érdemes fizetéskönnyítési kérelemmel fordulni az adóhivatalhoz, ugyanis a hatóság az esetek 80 százalékában jóváhagyja a kérelmeket - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
Július óta áfaértéktől függetlenül kötelező a számlaadat-szolgáltatás minden vállalkozásnak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ingyenes számlázóprogramot és mobilapplikációt tett elérhetővé a vállalkozásoknak.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek